SOUBIROUS* SZENT BERNADETTE* (1844-1879)

Lourdes*-ben született, szülei igen szegény molnárok voltak. Keresztneve Marie-Bernard - az utóbbi név becézo formája a Bernadette. Fiatal korától betegeskedett, asztmája volt, amit az egészségtelen lakás súlyosbított. Egy ideig vidéken lakott és juhokat orzött. 14 éves volt, amikor 1858. febr. 11-tol júl. 16-a között a város határában levo Massabielle*-i barlangnál tizennyolc-szor jelent meg neki a titokzatos Hölgy, aki imádságra, bunbánatra hívta föl általa az embereket, s aki márc. 25-én azt mondta magáról: „Én vagyok a Szeplotelen Fogantatás.” Ettol kezdve a papság, mely eddig nagyon kétkedo volt, hitte, hogy a Boldogságos Szuz jelent meg Bernadettnek. A barlangnál forrás fakadt, mely egyre bovebben ontotta vizét s hamarosan csodás gyó-gyulások történtek általa. A Tarbes*-i püspök négy évig tartó vizsgálat után hivatalosan elismerte a jelenések hitelességét, természetfeletti voltát. Bernadette, részben hogy a zaklatások elol meneküljön, részben, hogy Istennek szentelje életét, felvételét kérte a Szeretet Leányai szerzetesrendbe, Nevers*-be. Elöljárónoi nem értették meg, túl szigorúan bántak vele, nehogy elbízza magát. Sokat betegeskedett. Többször is felvette a szentkenet szentségét. Csak az imádság maradt egyetlen „hasznos” foglalkozása. „A Szent Szuz - mondotta - dolgozott velem, mint egy sepruvel, most a sarokba állított. Ott az én helyem, és boldog vagyok, hogy ott maradhatok.” A Szent Szuz nem ígérte neki, hogy boldog lesz a földön, hanem csak a másik élet-ben. Sok szenvedés után 1879. ápr. 16-án halt meg, élete utolsó lehelletéig huségesen tanúságot téve arról, amit látott. Teste mindmáig épségben van. Az Egyház 1925-ben boldoggá 1933-ban szentté avatta: Lourdes pedig a kato-likus világ egyik legnagyobb zarándokhelye lett. Szent Bernadettet Szent Ferenc rendje a kordaviselok közt tartja számon. Ünnepe ápr. 16-án van. Egy ismeros a család szegénységérol így vall: „Szülei nagyon szegények..., ugyanolyan szegények, amilyen a mi Urunk volt a földön; és erre a kislányra fordította rá szemét Mária, fölébe helyezve annyi gazdag fiatal személynek, akik e pillanatban irigylik annak sorsát, akire megvetéssel néztek és akik boldognak érzik magukat, ha megölelhetik vagy megérinthetik a kezét.”

Imádság:
Istenünk, alázatosak kedveloje, te Szent Bernadettet nagy szeretettel kivá-lasztottad, és megadtad, hogy a Szuzanya megjelenjen neki és beszélgessen vele. Közbenjárására add, hogy példáját követve a hit útján járjunk, amelyen az alázatos szívueket a mennyei boldogság felé vezeted. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
30
   

Kárpátaljai Ferences
Misszió Alapítvány

kfma logo

 

katekizmus logo

 

biblia keres logo

 

 

kat biblia logo

 

 

zsolozsma

 

 

 

 

   

Statisztika

Cikkmegtekintések találatai
456762
   

Jelenleg a honlapon

Oldalainkat 113 vendég és 0 tag böngészi