komaromiKomáromi János, a Ference Világi Rend Országos Tanácsának képzési felelőse Szent Antal napján, 2017. június 13-án visszaadta lelkét a Teremtőnek. 1997-től volt örökfogadalmas tagja az FVR-nek (OFS). Feleségével, Máriával hat gyermeket neveltek fel, közülük négyen házasok, ketten pedig a ferences első rend tagjai.

Hogy milyen nagy ajándékot kaptunk az Úrtól, Komáromi János testvérünk személyében, csak most kezdjük érezni, hogy fizikai jelenlétében már nem találkozhatunk többé vele. Azt azonban, amit örökségül hagyott nekünk őrizzük és ápoljuk; a magunk talentuma szerint folytassuk! Hirtelen távozása döbbentsen rá mindnyájunkat, hogy földi életünk rövid, legfőbb célunk az örök élet elnyerése legyen, de azért fontos, az is, mit „gyűjtöttünk" itt a világban: János nagy gazdagságot hagyott maga után!

Imádkozzunk érte, családjáért, szeretteiért és világi rendünkért, hogy itt és odaát egymás szerető szolgálatára lehessünk!

Csíksomlyón jártunk

Kedves Testvérek!

Világi Rendünk országos minisztere mindannyiunkat hívott az idei, jubileumi, 450. csíksomlyói búcsúra.

Néhányan el is fogadtuk az invitálást, mások lélekben tartottak velünk. Illendő hát, hogy megosszuk veletek élményeinket.

Tanácstagok találkozója

„A miniszteri vagy tanácstagi hivatal testvéri szolgálata olyan elkötelezettség, amelyet a testvéri közösség és minden testvér iránti szolgálatkészség és felelősségtudat jellemez, annak érdekében, hogy mindenki kiteljesedhessen saját hivatásában, és minden testvéri közösség tevékenyen, igazi ferences egyházi közösségként legyen jelen az Egyházban és a társadalomban.” (Ált. Konstitúciók 31. cikkely 2. pont)

Varga Anna kalandos élete

Varga Annával készített riportot a Lánchíd rádió riportere Szerdahelyi Csongor. Az adás a  Hitvilág című műsorban volt hallható.
Salgótarján, York, Teherán, Havaii, Dél-Afrika, Zirc. Ezek voltak élete színhelyei Varga Annának, a ferences világi rend egyik magyarországi vezetőségi tagjának.

Elismerés a Caritas Hungarica megalapításának 85, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász újjáalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából.

A Szent Erzsébet nap alkalmából tartott jubileumi szentmisén kitüntetéseket adott át Dr. Veres András püspök és Császár István egyházmegyei kormányzó 2016. november 26.-án Szombathelyen.

A kitüntettek között rózsadíjat kapott a zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébánia karitászában végzett 25 éves szolgálatáért Dr. Horváth Éva, aki a Ferences világi Rend örökfogadalmas tagja. Mindannyiunk számára példa a csendben, kitartóan, minden akadályt legyőzve végzett szolgálata a Karitászban és a Ferences Világi Rendben egyaránt.

   

Statisztika

Cikkmegtekintések találatai
345298
   

Jelenleg a honlapon

Oldalainkat 38 vendég és 0 tag böngészi