Beszámoló a Ferences Világi Rend választókáptalanjának eseményeiről

Világi és ferences

A Ferences Világi Rend 2019. július 18–20. között választókáptalant tartott Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium épületében. E három nap hírértéke ennyiben összefoglalható, ez a tény azonban csak töredékében hordozza azt a csodát, aminek részesei lehettünk, ami a káptalan igazi valósága, amiről Jézus így beszél: „A mennyek ország köztetek van.”

Az idei választókáptalan nemcsak betűszerinti értelemben jelenítette meg a Világi Ferences testvéri közösség teljességét, a ‘vezető testület tanácskozását’, melynek eredményeképpen felállt az új országos tanács (országos miniszternek Kerekes Lászlót, miniszter helyettesnek Kenyeres Zsoltot, titkárnak Polgárné Katalint, képzési felelősnek Komáromi Máriát, gazdasági felelősnek Sventner Ágnest, nemzetközi tanácstagnak Beke Mártont és nemzetközi tanácstag helyettesnek Bognár Adriennt választották meg a káptalani küldöttek), de átvitt értelemben az ‘ismeretek tárházaként’ is a teljességet hordozta, hiszen az előadások, a prédikációk, a csendes és közös imádságok, a zsolozsma, a szentmise, a szentségimádás, az éjszakába nyúló vidám esti beszélgetés ferences identitásunk minden lényeges pontját érintette.

Kik vagyunk mi?

Ma már elcsépelt szövegnek hat, ha valaki az identitásról, az identitás válságáról beszél, s valahogy ez az idegen szó el is kendőzi azt a nagy eltévelyedést, amiben élünk. Nap mint nap annyi hatás ér bennünket, annyi evilági cél és ezzel összeforrva annyi új identitás kísért, hogy folyton vissza kell térnünk keresztségi fogadalmunkhoz, ahhoz a ponthoz, ahol Isten gyermekei lettünk, ahhoz a kúthoz, amiből inni egyedül érdemes. Ezt a forrásra találást, megenyhülést, táborhegy-élményt éltük át a káptalan három napján.

Kauser Tibor miniszter generális, Danijela Rebac és Alfred Parambakathu OFMConv a Nemzetközi Elnökség tagjai világviszonylatban mutatták be a Ferences Világi Rend szervezetét, és beszéltek arról a lelkiségről, amit nyolcszáz évvel ezelőtt Ferenc atyánk hagyott ránk, ami röviden ennyiben foglalható össze: Jézus Krisztus Evangéliumának megtartása életállapotunknak megfelelően, eleven kapcsolat Krisztussal, hogy egészen krisztusi emberekké váljunk.

A világi ferencesek, ősi nevükön a bűnbánók rendje a „Ferences Család” egyik ága. Ez a Család egy sajátos üdvösségtörténeti jelentőségű, ma is növekvő világszervezet az Egyházon belül, melyhez egyaránt tartoznak szerzetesek és világiak, laikusok és klerikusok, férfiak és nők, akiket az köt össze, hogy a Szentlélektől indíttatva fogadalommal kötelezik el magukat az Evangélium szerinti életre, Szent Ferenc példája szerint (Barsi Balázs 2013: „Új lendület,” 6.).

Ferenc nem volt hitújító, reformátor, nem új Egyházat akart, hanem saját életének a megújítására törekedett, melynek útja a bűnbánaton keresztül vezetett.

Valahogy „pedáns” korunktól azonban idegen a bűnbánat, mert emberképünket nem árnyékolhatja be a bűn látásának szennye. Sokat változott a világ, régen a szent volt sérthetetlen, ma bűnös voltunk belátása, a bűn kimondása tabu, mert identitásválságba sodorhatja az istenné növekedett „tökéletes” embert, s e hamis identitás összeomlásától rettegünk.

A ferences identitás pedig bűnbánó identitás, akiket Szent Ferenc a Regula nyitó mondatában e szavakkal buzdít: „Mindazok, akik szeretik az Urat teljes szívből, teljes lélekkel és elmével és minden erővel (vö. Mk 12,30) (…) és gyűlölik testüket bűneikkel és vétkeikkel együtt; (3) és magukhoz veszik a mi Urunk Jézus Krisztus testét és vérét, (4) és a bűnbánat méltó gyümölcseit termik: (5) Ó milyen boldogok és áldottak azok a férfiak és nők” (Regula 1.).

Ennek a boldogságnak a következménye az a „szent lezserség”, az éneklő vidámság, a lovagias nagyvonalúság („Új lendület”, 18.), ami a ferencesek minden cselekedetét kell kísérje. Ez a felszabadultság azonban nem felelőtlenség, hanem összefügg az adósság elengedésével („miképpen mi is…”) és azzal a belső szegénységgel, egyszerűséggel és együgyűséggel – ami a világiak esetében nem egyenlő a vagyon szétosztásával, a tulajdonról való lemondással, hanem egyfajta lelki szegénység, egy sajátos viszonyulás evilághoz –, mely a mintha kifejezésben foglalható össze. Pál szavaiból értjük ezt meg: „Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, 30aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, 31 s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik” (Kor I. 7,30-31.). Ugyanakkor jelenti ez a lelki szegénység a rendelkezésre állást is, hogy kész legyek megosztani javaimat a szükséget szenvedőkkel, legyen ez akár anyagi, szellemi vagy lelki természetű. Ne felejtsük azonban Ferenc szegénységeszménye nem anyagi, de még csak nem is társadalmi jellegű. Ő nem lemondani akart, hanem épp ellenkezőleg: Krisztusban a mindent akarta („Új lendület,” 37.).

Kell ennek magvalósításához az a máriás lelkület, amelyről Váradi Szabolcs testvérünk és Papp Tihamér atya is beszélt, ami csak egy átadott élet árán valósulhat meg, de ez az út vezet el a békességhez és az örömhöz. Zatykó László atya prédikációja is ezt a gondolatot erősítette, bár ő az Evangéliumból kiindulva máshonnan közelített. A megterheltetett szóból jutottunk el a Jézusnak átadott életig. Milyen nehéz a magunk terhét Jézushoz vinni és letenni, az Ő édes igájára cserélni. Gyakran ezt többlettehernek véljük, pedig nem más ez, mint megváltottságunk elfogadása, megélése, Jézus édes igája a megenyhítés, az hogy leveszi a terhet. Ez talán a legmélyebb pont a ferences identitás megértésében.

Hogy ezt életté tudjuk változtatni, hogy ebben mindvégig kitartsunk, szükség van a testvéri közösségre, a rendre, mely nemcsak keretet ad, hanem a szeretet köteléke is köztünk, ugyanakkor engedelmességre és alázatra is nevel. Hiszen az engedelmesség végső soron megszabadít az önzéstől, nagyvonalúvá tesz, s hihetetlen módon kiteljesíti bennünk a szeretetet („Új lendület,” 36).

A káptalanunk záróakkordjaként Fábry Kornél atya előadását hallgattuk meg az Eucharisztikus kongresszus várható eseményeiről, mely elsősorban buzdítás, meghívás volt számunkra, hiszen a nagyszerű programok, a világméretű események mellett nem törpülhet el az, hogy mindez értem, velem történik, és bennem szül gyümölcsöket. A ferences karizmához nemcsak a máriás lelkület, de az Oltáriszentség tisztelete is szorosan kötődik. E hagyományhoz hűen világos, hogy minden világi ferences testvérnek egyénileg és közösségben is szerepe van e nagy eseményre való felkészülésben, főként a bűnbánattartásban és a megváltottságunkból fakadó derű és a mindenkori szolgálatkészség példájának megélésében.

Ferenc szavaival zárva: „Én megtettem a magam dolgát, ti is tegyétek meg a magatokét!”

Testvérem, ha a Szentlélek hívására csatlakozni szeretnél a Ferences Világi Rendhez, testvérekre találsz!

Kenyeresné Dr. Pap Kinga (ofs.)

Scroll to Top