Március 3.
BOLDOG WEISS LIBERÁT ÉS TÁRSAI vértanúk (1716)

Liberát 1675-ben a bajorországi Konnersreuth-ban született. 23 évesen Bécsben lett pappá, majd Grázba került. Jó szónokként bejárta Alsó-Ausztri-át. 1703-ban jelentkezett misszionáriusnak. Más társakkal együtt néhány havi képzés után (nyelvtanulás, orvosi ismeretek) 1704-ben Kairóba utazik, ahol részt vesz Jeruzsálemi József atya abesszíniai missziós vállalkozásában (1707-1710). A missziós út kudarccal végzodik: többször kifosztják, fenyegetik oket, s közben József atya meg is hal. Úgy végrendelkezik, hogy a missziós prefek-tusságot átruházza Liberát atyára. Ezt késobb a Missziós Kongregáció is elis-meri: 1711. áprilisában indul újra útnak Kairóba két társával, Marzorati Sámu-el és Pio da Zerba Mihály olasz atyákkal. Veszélyes és hónapokig tartó út után, mely a Vörös tengeren hajóval történt, 1712. júl. 20-án - Isten és a Szuzanya segítségével - megérkeztek a fovárosba, Gondarba. A császár, Jusztosz barát-ságosan fogadta oket, megengedte, hogy a közelben szerény házban lakja-nak, kész volt arra; hogy mindenben segítségükre legyen. Azt azonban nem engedte meg nekik, hogy prédikáljanak. Ehhez még nem érkezett el a megfe-lelo ido. Sok gyanút, eloítéletet kellett még eloszlatni mind a nép, mind az abesszin kopt szerzetesek. részérol. A koptok Rómától elszakadt keresztények, monofizita tévtant vallottak. A király környezete, nemesek is bizalmatlanok vol-tak. Az elso évben még aránylag békében éltek. A kovetkezo években helyze-tük mindig rosszabb lett, anyagilag is. Sokszor már fagyökerekkel, fakéreggel táplálkoztak, még kenyérhez sem jutottak. Természeti csapások: sáskák, eso-zések, ködök miatt alig termett valamit a föld, a lakosság is éhezett. Egyptomból jött kopt szerzetesek is terjesztették a nép között: minden baj-nak az idegenek az okai. A császárt megfélemlítették, nem mert a misszioná-riusokon segíteni. Ezekrol az évekrol írta Liberát atya Rómában: „Amit szen-vedtünk, el sem mondható. Senki sem hinné el, ha leírnám.” De készek mégis életüket is áldozni Krisztusért és az Egyházért. 1715 vége felé már annyira el-lenséges volt a város, hogy alig merték elhagyni házukat. Egész kis közösség s néhány jóbarát volt mellettük. A császár ekkor már súlyos beteg volt. Min-den jel arra mutatott, hogy környezete ot megmérgezte. Megbízható fegyvere-sekkel egy távolabbi városba, Tigre-be küldte a misszionáriusokat. Így akarta megmenteni oket. Közben azonban (1716. febr. 13-án) új császár foglalta el a trónt: Dávid, aki elhatározta, hogy végez a misszionáriusokkal. Jusztosz csá-szár febr. 18-án meghalt. Dávid császár katonaival elhozatta a három ferences atyát Gondarba, bíróságot rendelt, s a bíróság halára ítélte oket mint istenká-romlókat s a Szuzanya ellenségeit. A császár azt kívánta tolük, fogadják el a kopt vallást, Rómától szakadjanak el, akkor nem halnak meg. Liberát ezt vá-laszolta: „Inkább ezerszer meghalunk, de Istent ezzel a vétekkel nem bántjuk meg!” Márc. 3-án nagy népsokaság kísérte oket a vesztohelyre, ahol megkö-vezték oket. Közben arcukon már a jövo megdicsoülés fénye ragyogott. Pár év múlva sokan tapasztalták közbenjárásuk erejét, s az 1721-ben hatalomra jutó császár már szívesen fogadta az új ferences atyákat. A nép érzülete is teljesen feléjük fordult, szentnek tartották oket. Áldozatuk nem volt hiábavaló. II. Já-nos Pál 1988-ban avatta oket boldoggá.

Imádság:
Kérünk, mindenható Istenünk, hogy odaadó lélekkel kövessük Boldog Liberát és társai hitét, amelynek terjesztése közben ok a vértanúság koronáját elnyerték: Krisztus, a mi Urunk által.

Honlapunk cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához