Az 1989-től Kárpátalján szolgáló ferencesek atyák nagy szegénységről számoltak be. A szükséget látva Tálas Mária, a budai FVR közösség tagja megalapította a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványt. Ehhez nagy hitre és bátorságra volt szükség, hiszen elő kellett teremteni a törvényileg előírt minimális alapítói vagyont. Használt autóját eladta és a még hiányzó részt sikeresen összekéregette.

Az Alapítvány 1992. január 1-én megkezdhette hivatalos működését. Ebben nagy segítség volt a pasaréti közösségből dr. Magyari Erzsébet (FVR), aki a jogi ügyek intézését és később a kuratórium elnökségét is vállalta.

A szervezet számára az alapító elsősorban magyar nemzetiségű szegények és elesettek támogatását írta elő, kezdetben a ferencesek működési területén, majd később egész Kárpátalján.

Miután Tálas Mária belépett a Klarisszák Rendjébe, az alapítvány működtetését át kellett adnia, és ő úgy döntött, hogy a Ferences Világi Rendre bízza, így az alapítói jogok gyakorlása a mindenkori országos miniszter feladata. „E kijelölés célja az volt, hogy a FVR őrködjék azon, hogy az Alapítvány szellemisége megmaradjon, egyházi, örömhírvivő, Krisztus személye körül közösséget formáló szellemisége egyre inkább élővé váljék…” (Tálas Mária az Alapítvány 20. évfordulója alkalmából írt leveléből, 2011.) A kuratórium és a felügyelő bizottság munkájában mindig részt vállal egy vagy több ferences világi rendi testvér, hogy a ferences kicsinység, szegénység és testvériség szelleme továbbra is megmaradjon.

Fontos, hogy a ferences világi rendi testvérek mindig magukénak érezzék, és lehetőség szerint támogassák a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány működését.

Scroll to Top