„Hiszel az Emberfiában?”
Az evangélium csúcspontja ez a találkozás:
„Hiszel az Emberfiában?”
„Ki az, Uram? – Hinni akarok benne.”
„Előtted áll – ő az, aki veled beszél.”
„Hiszek, Uram!” – és leborult előtte.
(Evangélium János szerint 9,35–38)
A vakon született ember nemcsak a szeme világát kapja vissza. A szíve is megnyílik. A történet végén már nemcsak lát, hanem hisz is.
Isten arra teremtett minket, hogy lássunk. De igazán csak Krisztus világossága, a benne való hit tesz képessé arra, hogy meglássuk életünk összefüggéseit és igazi távlatait. A nagyböjt ezért nem a bűntudat növelésének ideje, hanem a bűnbánaté. Az igazi veszély nem a gyengeség, hanem az önelégültség: amikor azt hisszük, hogy látunk, miközben valójában vakok vagyunk.
Krisztus világossága nélkül az ember könnyen az élet sötétségében marad, és nem találja az élet értelmét. De amikor valaki beismeri, hogy nem lát, akkor már közel van a gyógyuláshoz. A következő lépés az, hogy megengedjük: Jézus megérintsen és meggyógyítson minket.
Jézus ma is köztünk jár, és meg akar szabadítani lelki vakságunktól. Ez akkor történik meg, amikor nem mások hibáit keressük, hanem alázattal kérjük: „Teremts bennem tiszta szívet!” Aki így megnyílik Isten irgalma előtt, az megtapasztalja gyógyító erejét, és képes lesz örülni – nemcsak a saját, hanem mások örömének is.
Ezt élte át Assisi Szent Ferenc is, amikor a romos San Damiano-templom templomban imádkozott. Ott Krisztus megszólította, és attól kezdve egész élete válasz lett erre a hívásra.
Ahogyan a meggyógyított ember az evangéliumban leborul Jézus előtt és azt mondja: „Hiszek, Uram!”, a nagyböjt arra hív minket is, hogy szívünk mélyén mi is kimondjuk ezt a hitvallást.
(Forrás: https://szeged.ferencesek.hu/marcius-15-laetare-vasarnap-nagybojt-4-vasarnapja-nemzeti-unnep)
