„Kész az én szívem, Istenem, kész az én szívem, énekelek és
zsoltárt zengek.” (Zsolt 108:1)

Hangból szőtt csend – Egy lélek rezdülései a 10. gyergyószárhegyi zsolozsma-
és szkólatáborban

A gyergyószárhegyi ferences kolostorban 2026. június 25. és 28. között rendezték meg a zsolozsmatábort, amelyen a ferences ifjúság tagjai közül többen is részt vettek. Az alábbiakban Tóth Krisztián személyes reflexióját olvashatjuk:

A címben idézett 108. zsoltár kezdő sora makacsul visszhangzott bennem, újra és újra visszatérve, miközben életem első zsolozsmatáborába tartottam. Ahogy a fizikai távolság fokozatosan nőtt, s egyre messzebb kerültem a mindennapok jól megszokott tereitől, úgy kezdtem belsőleg is elcsendesedni, lassan ráhangolódva az előttem álló napokra. Akkor még nem sejthettem, hogy a zsoltárok csodálatos világa olyan oltalmazón burkol majd be és ad biztonságot, mint a megérkezés pillanatában szemem elé táruló, a Gyergyói-medencét körülölelő hegyvonulatok. A Mindenható által teremtett világ fenséges szépsége mélyen megérintett, s a szárhegyi ferences kolostor kertjéből letekintve hűségesen elkísért az ott töltött idő alatt.

Ez a bennem megszólaló belső dallam és a környező táj varázsa vezetett be a zsolozsmatábor szívébe. A napoknak keretet adott a közösségben énekelt, a napszakoknak megfelelően végzett zsolozsma, valamint a hét imaóra között – éjjel-nappal – a templom csendjében, egyénileg végzett zsoltározás. Ezt a vázat vették körül az elmélyülést és megértést segítő elmélkedések, valamint a napi szentmise ünneplése. Különlegességet jelentett, hogy a ferences család ebben az esztendőben emlékezik meg Szent Ferenc atyánk tranzitusának (boldog halálának) 800. évfordulójáról, maga a tábor pedig a 10. jubileumát ünnepelte.

Felemelő ajándék volt – bizonnyal minden résztvevő számára –, hogy a mi alkalmainkkal párhuzamosan zajlott a kultúrházban és a sportcsarnokban a gyermekek szkólatábora is. Az ő tiszta énekük és a gyermeki hang ártatlan szépsége – valahányszor megszólalt – tekintetemet és lelkemet még erősebben, még tisztábban irányította Isten végtelen szeretetére. Jelenlétük arra az őszinte, gyermeki bizalomra emlékeztetett, amellyel a zsoltárokat imádkozva bátran az Úr elé állhatok.
Az éneklés és a recitálás kezdetben technikai figyelmet igényelt. Idővel azonban a közös lélegzetvétel, az egymásra figyelés és a monoton, mégis dallamos lüktetés megszabadította elmémet a felesleges gondolatoktól. Az ének itt nem előadás volt, hanem a szív túlcsordulása az Úr felé. A szent szövegek imádkozása közben szembesültem azzal, hogy ezek a több ezer éves szavak a teljes emberi valóságot lefedik: a végtelen hálát éppúgy, mint a mély fájdalmat és a magányt. Különösen az egyéni, éjszaka vállalt zsoltározásban tapasztaltam meg azt, amire az egyik ferences testvér az elmélkedésében felhívta a figyelmet: „hogy az imádságban néha Istennel sem merünk őszinték lenni”. Ahogy szép lassan elhallgattak a bensőmben megszólaló különféle hangok, a zsoltárok szavai imádkoztak helyettem, miközben őszinte szívvel álltam a Teremtő előtt. Ez legyőzött minden félelmet és erőtlenséget, amelyet az éjszaka csendje és sötétsége még inkább felerősített bennem.

Hálás vagyok, amiért az egyik ilyen időszakban egy órán át állhattam az éjjel közepén, a templom „szentélyének lépcsőjén” s az éppen akkor következő sorokat imádkozhattam: „Mert te vagy, Istenem, bizodalmam, Uram, te vagy reményem ifjúságom óta. Anyám méhétől fogva veled tartottam, anyám ölétől kezdve te voltál osztályrészem.” (Zsolt 71:5–6). „Az örök hajnalcsillag, aki soha nem lát alkonyt”, beragyogta fényével életem minden eddigi átmenetét, tranzitusát. Egyszerre addig nem tapasztalt belső csend és rendezettség lett úrrá rajtam, s feltétel nélkül imádkoztam a zsoltár soraival mindazokért, akikért addig saját szavaimmal nem tudtam: „Mert az emberek haragja is megdicsőít téged: akik megmenekülnek haragodtól, azokkal felövezed magad.” (Zsolt 76:11).

Ahogy teltek a napok, egyre nagyobb szabadsággal és biztonsággal vettem részt a közösségi imaórákon is. A különböző napszakok váltakozása és a dallamok sokszínűsége megtartó keretet adott. Eközben szép lassan úgy éltem meg, hogy a khronoszt (a múló időt) felváltja a kairosz (az alkalmas, szent pillanat), s Isten szól hozzám – és minden résztvevőhöz – a szentírási szavakon, valamint egymáson keresztül. Mert a „Kakas-szó reményt kelteget, és a betegnek gyógyírt jelent, kését elrejti a gonosz, s a bűnösbe visszatér a hit” (részlet a vasárnapi laudes himnuszból). Ez az együttlét megmutatta számomra, hogyan válik a sok egyedi hang egyetlen közös imádsággá. Ahogy a fonalak összeérnek a szőttesben, úgy fonódtak egybe a mi „mélységből kiáltó” hangjaink is a zsolozsma éneklése által. Istenhez felszálló fohásszá váltak, megteremtve azt a belső, tiszta csendet, amelyre szívünk legmélyén mindannyian vágyunk, s ahol megszólíthatóvá válok az Úr és testvéreim számára.

Mindez nem valósulhatott volna meg az elkötelezett szervezők és a különféle szolgálatokat végzők nélkül. Szeretetteljes jelenlétük és áldozatos munkájuk tette lehetővé, hogy a tábor minden napját igazi, egymásra figyelő testvéri közösségben élhessük meg. Hálás köszönet illeti Laczkó-Dávid Anaklét OFM házfőnök atyát, aki lehetővé tette, hogy a ferences kolostor az „otthonunkká” váljon. Köszönöm Gergő Julianus OFM, Szoliva Gábriel OFM, Urbán Erik OFM, Kis Kamill OFM atyáknak és testvéreknek, valamint Farkas Domonkosnak és Göbölösné Gaál Eszternek, akik tanításaikkal segítették eligazodásunkat a zsolozsmázás világában. Hálás vagyok Albert Leander OFM atya és Fábián Sebestyén OFM testvér szolgálatáért, akik a gyermekek részére biztosítottak változatos műhelyfoglalkozásokat, valamint Benjamin OFM testvérnek és segítőinek, hogy mindennapi testi táplálásunkról gondoskodtak.

Ez a hangból és szeretetből szőtt csend mindannyiunk szívében tovább élhet, és kísérőnkké válhat a hétköznapokba is, hogy mindig és minden felett az Úr legyen az, kit „szívünk mélye áld, és hangunk zengve harsonáz, kit szomjaz minden tiszta vágy, s imád a józan értelem” (részlet a vasárnapi vesperás himnuszból) Kívánom, hogy a kedves olvasó is merje megismerni, és s megtapasztalni, milyen fenséges az „egyház hangján” ( Nagy Szent Vazul) megtanulni imádkozni!

A tábor során készült fotók a Magyar Kurír oldalán tekinthetőek meg: https://www.magyarkurir.hu/kulhoni/imadsagban-es-kozossegben-zsolozsma-es-szkolatabort-tartottak-ferencesek-gyergyoszarhegyen