Vanó Karcsi bácsi 1926. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján született Mátranovákon, egy szerény körülmények között élő keresztény családba. Édesapja, Vanó József bányász volt, akit tüdőbetegsége, és korai halála okán hamar nélkülöznie kellett. Édesanyja Kun Mária, nyolc gyermeket nevelt fel, áldozatos kétkezi munkával. Karcsi bácsi mindig mély tisztelettel és nagy szeretettel mesélt róla. Szülei és testvérei már a Mennyek Országában várnak rá. Gyermekként hamar meg kellett tanulnia a felelősségvállalást, nyájat őrzött, a földekre járt dolgozni, hogy segítse családjuk megélhetését.

Nagy vágya volt, hogy papi iskolába járhasson. Ezt az akkori körülményeik nem tették lehetővé, így az elemi iskola elvégzése után jezsuita laikus testvérnek jelentkezett. Ott sajátította el a szabó mesterséget, melynek köszönhetően egész életében szebbnél szebb kötött és varrt ruhákkal, táskákkal ajándékozta meg szeretteit. 1950-ben a kommunisták a jezsuitákat is feloszlatták, de ő egészen 1959-ig Budapesten és Székesfehérvárott tevékenykedett, ahol szociális otthonok, a szeretetszolgálat és a Római Katolikus Papi Otthon foglalkoztatta. Tanulmányait is
folytatta. 1959-től az Országos Mentőszolgálatnál helyezkedett el, mentőszakápolói végzettséget szerzett. Innen ment nyugdíjba 1986-ban, és költözött Nagybátonyba.
Mindvégig töretlen hitéletet élt, Jézus szeretete mindennapjai keretét adta.1962-ben egy barátja mutatta be neki az azóta már elhunyt Dénes Máriát, aki 1964-ben édes fiával, Károllyal ajándékozta meg, akit feltétel nélkül, nagyon szeretett.
1988-ban született egy szem unokája, Kinga, és 2021-ben dédunokája Benjámin. Dolgosan teltek nyugdíjas évei is, Mátraverebély-Szentkút második otthonává vált.
Az akkor itt szolgáló egyházmegyés papoknak sokat segített, ezért felkérték, hogy legyen templomatya, vagyis a kegyhely mindenese. 1989 után, amikor visszatértek a ferencesek, folytatta áldásos tevékenységét Aurél, Lénárd és Márton atyák irányítása alatt. Még tíz éve is, ameddig csak egészsége engedte, vasárnaponként kijárt Szentkúra, ministrált a szentmiséken, de ha kellett, akkor Bátonyban igeliturgiákat is tartott. A szentkúti közös vasárnapi ebédeknél sokszor, mint a kegyhely élő emlékezete mesélt az elmúlt évtizedekről, és prófétai meglátásait is előadta. 2009-ben csatlakozott a Ferences Világi Rendhez, ami nagyon boldoggá tette őt. Élete utolsó éveit az esztergomi Ferences Szociális Otthonban töltötte, és amikor egészsége engedte ministrált Martin atyának a szentmiséken, és jó emlékeket hagyott ápolóiban, köztük Jeremiás és Levente testvérben.
Családtagjai szerint is segítő, gyógyító, tanító küldetéssel született-e Földre. Nagyon sok betegségben és szenvedésben volt része, de Isten akaratában megnyugodva a nehézségeket emelt fővel, mosolyogva viselte. Sosem hanyagolta el családját, rendszeresen látogatta a rokonságot. Amikor unokája nagyobbacska lett, boldogan csatlakozott az utazásokhoz. Általa szedett rózsákkal, kézcsókokkal, Bibliai
tanításokkal, nagy türelemmel és szeretettel terelgette Kingát, akit csak Mókuskámnak, Kiscsillagomnak nevezett.

Kedves, segítőkész személyisége miatt sok barátja, testvére lett élete során. Két hónap híján száz évet élt. Utolsó heteiben már nagyon vágyott Isten könyörületére, hogy nem felejti itt a földön, és ez 2025. 11. 28-án megadatott neki. Nézz vissza ránk mosolyogva Karcsi bácsi, ha szemünket könnyezni látod!