Miért, hogyan lettem ferences…?
(ABR gyűjtemény, 2024)
Még 2011-ben egy református közösségből azt hiszem maga Jézus vezetett el a ferences Klarissza nővérekhez úgy, hogy mit sem tudtam még sem a katolikus hitről, sem nagyon Jézusról, sem a Szűzanyáról sem pedig a ferencesekről.
De az, amit ott tapasztaltam és átéltem abban a 2 napban azt a mai napig nem tudom megfogalmazni csak azt, ami azután történt. Az egyik kedves klarissza nővértől kaptam egy kis könyvecskét a ferences lelkiségről és igazán ott és akkor indult el az én ferences utam.
A református közösségünk helyett hazatérésem után azonnal a Pesti Ferences templomba siettem ahol az egyik terembe bátortalanul bekopogva kezdtem meg a felkészítő órákat, hogy immár katolikusként keresztelkedhessem meg. Onnantól kezdve viseltem a tau keresztemet, eggyé vált velem és életem mindennapos része lett, a ferences barna szín pedig nekem aranyként tündökölt, ahogy Szent Klára és Szent Ferenc élete is! Épp ezért is vágytam az első perctől a Ferences Világi Rendbe, többre vágyott a lelkem ebben a zűrzavaros világban.
Hit(élet) utamon sorban kaptam az Úrtól az égi ajándékokat is, mintha csak ezek által akart volna üzenni az Úr: jó irányba mész!
2015-ben megkeresztelkedhettem Mátraverebély-Szentkúton Szent Klára ünnepén augusztus 11- én. Nálam nem volt boldogabb ember azon a napon az egész földkerekségen!
2022-ben sajnos daganattal diagnosztizáltak és férjem, aki nem vallásos és nincs is megkeresztelve vállalta értem a templomi esküvő minden velejáróját hálából elképesztő gyógyulásomért így 2023 márciusában szeretett templomomban megköttetett a mi szentségi házasságunk is, ami nekem kétszeres boldogság volt, mert így végre oly sok küzdelem és várakozás után 2023 őszén végre ott ülhettem a Pesti ferences templom Szent Családról nevezett közösségében. Nagyjából tizenkét év telt el a kezdetek óta és még ma is alig akarom elhinni, hogy végre “hivatalosan” is Szent Ferenc lelkiségét követhetem a Ferences Világi Rend egyik közösségben. Nagyon-nagyon boldog vagyok!
Berkes Rita
Tizenkét éves koromban költöztünk fel Budapestre, a Pasaréti tér fölé. Vallásos családból származva, természetes volt, hogy a közeli, „modern” templomot választottuk. Előtte is ministráltam, így nem volt nehéz rávennem magam, hogy – akkor még szabályos ferences csuhában! – ministráljak. Firmusz testvér kedvességgel próbált rábeszélni mindenkit, hogy milyen jó ferences barátnak lenni, és ha nem is sikerült neki, a ferences örömről sokat tanultunk tőle.
Pasaréti ministránsként, és mivel Esztergom mellől származom, természetesnek tűnt, hogy a Frankába menjek gimnáziumba. Kellett hozzá egy „kis” gondviselés, de sikerült frankás diákká válnom. Ott a szerzetesek között, intravénásan kaptuk Szent Ferenc szellemét. Budai Péter atya osztályfőnökként, Ágoston atya prefektusként, Balázs atya orosztanárként (!), és sok idős atya életpéldaként állt előttünk. Persze nem csak a szépet, a nehézségeket is láttuk ott, de ettől lett hiteles az az életforma. Érintőlegesen halottunk róla, hogy régen voltak harmadrendiek, de hogy ez mit jelent, nem mondta senki. Választható életformaként akkor, a mi szintünkön pedig elképzelhetetlennek tűnt. Talán ez is oka volt, hogy nem halottunk róla.
Körülbelül ebben az időszakban jártam én is az esztergomi ferencesekhez többször, mivel bátyám is ott tanult. A Patronából utaztam oda a szüleimmel, akik így vonták össze mindkettőnk látogatását. Ott találkoztam a barna csuhás atyákkal, akik nyitott szívvel sugározták vidámságukat.
Tán elsős gimnazista lehettem, amikor egyik lelkigyakorlatunkat Kolos atya tartotta. A mai napig emlékszem a képre, amint a magvetésről mesélt!!
Aztán Tihamér atya tekintete is mélyebbre nyitott! ÉS! A Napfivér Holdnővér film teljesen fellelkesített többünket is a kollégisták közül, akikkel kis szabályzatot szerkesztettünk, álmodtunk meg. Vágyunk volt az elkötelezett élet! De nem az iskolanővéreknél! (Közben nagyon vágytam arra is, hogy majd édesanya is lehessek.)
Még egy kedves gimnáziumi emlék: amint egy idős nővér temetésére menet a metrónál találkoztunk ferences testvérekkel, akiknél nem volt egy forintos, hogy utazni tudjanak, vidáman ’koldultak’. Olyan felhőtlen öröm és bizalom sugárzott belőlük, a Gondviselésre hagyatkozás -, ami újra lelkesített, hogy de jó nekik, hogy ők ferencesek!
Érettségi után, természetesen a ferencesek iránti vonzalom miatt a Pasaréti templomot néztem ki, hogy oda szeretnék járni hittanra a ferencesekhez. Így kerültem a hétfői csoportba Zatykó László atya hittanosai közé.
Érettségi után még visszajárkáltam ministrálgatni Pasarétre, de már szívesebben látogattam az ifjúsági hittancsoportot. Zatykó László atya lelkesített minket az evangéliumi életre, természetesen a tőle ismert „mélyből jövő vidámsággal”. Oly sikeres volt az életre való felkészítése, hogy a végén úgy kellett kitessékelnie minket a hittan teremből, mert úgy belemerültünk a beszélgetésbe a későbbi menyasszonyommal Ritával. Rita is több forrásból gyűjtögette magába Szent Ferenc szeretetét. Egy alkalommal, nem előre láthatóan, elmaradt László atya hittanja. Akkor már, viszonzottan udvaroltam Ritának. Gondolkoztunk, mit tegyünk az időnkkel. Egyszer csak halljuk a fülest, hogy Barsi Balázs atya tart valamilyen – titkos – zárt előadást egy csapatnak. Nosza – mondtam – menjünk be, Balázs atya ismer, nem fog elzavarni. Rita ellenkezése ellenére bevittem őt és leültünk. Az én pofátlanságomat is javunkra használta a gondviselés, mert Balázs atya ekkor a harmadrendről és az abból megújuló világi rendről kezdett beszélni, és arról, hogy ez élhető életforma ma is. Szájtátva hallgattuk, s a végén Ritával egymásra nézve mondtuk egymásnak külön-külön, hogy ezt én is, ő is szívesen megélnénk. Ekkor még szóba se jött az eljegyzés, de hogy közös az utunk, az már rajzolódott. Az előadás végén Német Béla lépett hozzánk és érdeklődött, hogy kik vagyunk. Az ő, akkor még nem ferences csapata kérte fel Balázs atyát, hogy beszéljen nekik Ferenc követéséről. Akkor, a rendszerváltás elött, bátor dolog volt, hogy nem zavart el minket. Sőt, amikor elmondtuk, hogy mennyire érdekel minket ez a dolog, meghívott, hogy találkozzunk rendszeresen velük és a közösségükkel a Margit Kórházzal szembeni kis templomban és utána az ő otthonukban vasárnaponként. Ezt követően, majdnem egy évig voltunk a vasárnap esti beszélgetéseik vendégei. Csodás családi példát láthattunk az életükben, s tudtuk, amerre ők mennek, az csak jó út lehet.
1989. februárjában öltöztünk be közösen azokkal a testvérekkel, akikre véletlenül’ találtunk, egy elmaradt hittanóra miatt. (Rita)
Egy év után alakulhatott meg, Béláék közösségének „C” csoportja, már, mint ferencesség után érdeklődő, születő közösségként. Persze abban a politikai helyzetben, hivatalos formáról szó sem eshetett még. Ahogyan, természetes döntésként született meg bennünk Ritával, hogy együtt akarjuk leélni az életünket és összeházasodunk, ugyanolyan természetességgel élt bennünk az is, hogy a Szent Ferenc életpéldája és követése a mi utunk is, amelyből sok erőt és örömet meríthetünk majd. És így is lett!
Babay Kristóf és Rita
A kérdésre válasz: Mert ferencesnek lenni jó!
Ferences szerzetessel először a csíksomlyói zarándoklaton találkoztam, majd a hittudományi főiskolán több tanárom személyében. Rá kellett jönnöm, hogy a szinte egyforma barna habitus teljesen különböző egyéniségeket takar, de egy valami közös volt, az, amit az első pillanattól éreztem irántuk: a bizalom.
A szerzetesi karizmákról esett szó egy szemináriumi órán, amikor feltettem a csacsinak tűnő kérdést, hogy mi az a “karizma” … és innentől kezdve a ferencesség az életem részévé vált. Sok kérdésre még a mai napig nem tudom a választ, de a szenvedély, amellyel kutatom, nem lankad. Néha csalódom, mert nem az elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok és nem az általam elvárt és szépen kigondolt válaszokat kapom, de a végén valahol összefutnak a szálak és a végeredmény jobb lesz, mint amit elképzeltem.
Én is változom, talán már ferences vagyok, de lehet, hogy még mindig nem…de tudom, hogy jó helyen vagyok.
Szent Ferenc sírjánál tett látogatás adta meg erre a választ, mert úgy éreztem, hogy hazaértem. Világiként, nem habitusban, de átélve a teljességet, azt a mérhetetlen nyugalmat és szeretetet, amelyre mindig is vágytam.
Pax et bonum
Andi
Gyerekkoromban kezdődött, 10-12 éves lehettem, a kilencvenes évek elején. Először, mint sokan mások is, a Zeffirelli rendezte filmmel találkoztam. Nagyon élénken emlékszem arra, hogy teljesen magával ragadott a történet, és azt éreztem, hogy megtaláltam, így szeretnék élni, ezt szeretném követni. Aztán persze elkezdtem többet olvasni Ferenc életéről, meg kérdezgettem a szüleimet, hogy hol élnek ferencesek, hol tudok velük találkozni. Középiskolás koromtól kezdve aztán először a Margit körútra kezdtem járni ifjúsági közösségekbe, és onnantól kezdve már nem is vágytam máshova.
Így kerültem egyre közelebb a ferences lelkiséghez, és aztán a harmincas éveim közepén kezdett el elmélyülni, főként a nyári ferences zarándoklatok során, amelyeken már házaspárként vettünk részt. A döntésem is az egyik zarándoklaton született meg, magára a helyre is pontosan emlékszem, amikor megkérdeztem, miként lehet jelentkezni a világi rendbe. Visszatekintve elég egyenes útnak látom, még ha tudom is, hogy persze voltak benne bizonytalanságok és megtorpanások.
Bobay Orsi
Mert a Jóistenhez tartozni, Vele állandó élő kapcsolatban lenni, maradni, Benne maradni, Szent Ferenc nyomdokain tapasztaltam meg igazán. A Szentendrei Ferences Gimnázium légköre, az atyák tanítása megszilárdította hitemet. A Jóisten iránti bizalmam minden nehézségben reménnyé, szeretetté vált. Máig is érzem, tudom, hogy: Mindig a tenyerén hordozott. Márk atya bíztatása, lelki vezetése meghatározó volt.
Feleségként, négy gyermekes anyaként, s már 12 unokámmal a teljes ráhagyatkozásban, imámban megélhettem a Szent Ferenc-i életmódot, Evangéliumot. Gyarlóságaimat bűnbánattal megvallva, nehézségeimet felajánlom, hogy a közelgő Nagy Találkozásban, melytől sokszor még aggódok, de inspirál is, hogy helytálljak; még többet elmélkedjek, imádkozzak szeretteimért, valamint a közösségem tagjaival együtt a templomi és egyéb összejöveteleink alkalmával.
Bonifertné Herr Márta
A JÓISTEN egyengette az utamat!
Történt ugyanis, hogy 8. osztályban a továbbtanulási lehetőségeket latolgatva gimnázium, szakközépiskola is szóba került otthon, fogalmam nem volt mi szeretnék lenni. Ekkor vesztem össze a legjobb barátnőmmel,- ki tudja már, hogy min-, mindenesetre mondtam a szüleimnek, hogy bárhova, csak ne oda, ahová a barátnőm jelentkezett (ez volt a szentendrei Móricz Gimnázium) akkor apukám megkérdezte, hogy és mit szólnék a szentendrei Ferences Gimnáziumhoz? Miért, van olyan? Kérdeztem én nagy naivan, nem is tudom, hogy hogy nem hallottam róla?
Oda jelentkeztem, felvettek, osztálytársaimmal együtt megállapodtunk abban az első hét után, hogy nem fogunk kibírni itt 4 évet! Kibírtuk, érettségi után leszögeztük, hogy ez volt életünk legszebb 4 éve!!!
Huszonöt évvel később családommal Dunabogdányba költöztünk. Találkoztam a régi Ferences iskolatársaimmal, akik közül sokan már FVR örökfogadalmasok voltak. Kérdezték akarnék-e én is közéjük tartozni, rögtön igent mondtam! 😊
Cselovszkyné Baján Mari 71/a
Utam a Ferences Világi Rendbe
A Jóisten útjai kifürkészhetetlenek. Ő mindenkit egyaránt szeret és hív a Krisztus-követésre, és egyben hivatást és küldetést is ad, kérdés csak az, hogy meghallom-e hívását és igent mondok-e rá, követem-e útmutatását, hagyom-e, hogy Ő vezessen?
Hogyan is lettem ferences, miért léptem be a Ferences Világi Rendbe?
A Jóisten kezdetek óta velem volt, de szerető hívását csak felnőttként, édesanyaként, a harmincas éveim elején hallottam meg, és mondtam igent hívására. Ez gyökeresen megváltoztatta életemet, a központ az Istenre helyeződött. Én ettől az időszaktól számítom felnőtt kereszténységemet. Addig is kereszténynek tartottam magam, meg voltam keresztelve, templomi házasságot kötöttem katolikus férjemmel a katolikus szertartás szerint, de éltem a hétköznapi életemet, – ahogyan mondani szokás –, a magam módja szerint voltam keresztény, távol az egyháztól, templomtól.
A Ferences Világi Rendbe lépésemig sok idő telt el. A vágyakozás a ferences lelkiségre, közösségre, a világi rendbe való belépésre szinte egybe esett felnőtt megtérésemmel, ezért nem hagyhatom ki ebből a csodálatos történetből azt az utat, amelyet a hitben addig bejártam, s melyben végig nyomon követhető a Jóisten vezetése, Aki fokozatosan érlelt életem történéseivel a mélyebb keresztény életre és a ferences hivatásra.
Életemre és hitem alakulására több körülmény, több áldott családtag, ismerős, lelkivezető volt hatással. Az első hatás: a család. Szerető szülői környezetben nőttem fel: édesapám református, édesanyám katolikus volt. Testvéremmel reformátusnak kereszteltek meg, és édesapánkkal jártunk gyerekkorunkban rendszeresen templomba, istentiszteletre. Tizennégyévesen konfirmáltam annak rendje és módja szerint, de ezután sajnos elszakadtam az egyháztól.
Hitem alakulásában nagy hatással volt rám katolikus nagymamám, aki mélyen hívő asszony volt gyermeki őszinteséggel, a Jóistenre való ráhagyatkozással. Esténként – mikor ránk vigyázott – ő tanította meg nekünk az esti imát, és együtt imádkozott velünk. Derűjét, hitét nem törte meg a sok tragédia életében: első férjének és egyik gyermekének csecsemőkorban való elvesztése sem. Töretlenül hitt a Jóistenben, és hangoztatta, hogy „minden úgy jó, ahogy van” – hiszen a Jóisten mindent jóra fordít! Hitére már gyerekkoromban rácsodálkoztam, és megfogalmaztam azt a vágyamat, hogy milyen jó lenne, ha így tudnék hinni, mint ő!
Sok év telt el ezután, már felnőttként édesanyaként, a harmincas éveimben kezdtem felfigyelni bizonyos történésekre, és hitem formálódásában, érlelődésében az évek során több esemény is közrejátszott: édesapám kórházban töltött ideje, ahogy a műtéte után beszámolt álmáról, Jézussal való találkozásáról, és ahogyan halála előtt, a kórházi ágyán mindannyiunktól bocsánatot kért azért, ha valamivel megbántott volna. Majd halála és a gyászistentisztelet is ráirányította figyelmemet életünk értelmére, életre és halálra és a Jóistenre.
A hitem formálódásának, érlelődésének következő állomása idősebbik fiúnkkal kapcsolatos: Egyik kirándulásunk alkalmával, az egri székesegyházból kijövet fiúnk a nagymamától a kegyáru bolt előtt egy feszületet kért. Egyszer csak eltűnt, majd kis idő múlva futva jött utánunk, és azt mondta, hogy visszament a székesegyházba megszentelni a feszületet. Megdöbbentem ezen, hiszen akkor még nem jártunk templomba, nem beszéltünk ilyesmiről neki. Honnan tudta mindezt…?
A következő fontos esemény szintén ehhez a fiúnkhoz kötődik: A napközis tanító bácsi – mint később kiderült, volt ferences diák – húsvét közeledtével húsvét titkáról beszélt az osztálynak. Béci fiúnkra ez olyan nagy hatással volt, hogy ezután Szentírást kért tőlünk. Ekkor sajnos nem volt még teljes Szentírásunk, így a konfirmációs ajándékként kapott Újszövetséget tudtam neki odaadni, Károli Gáspár fordításában. Egy újabb csoda: minden nap olvasta, és nem fáradt bele a régies, veretes, nehéz szöveget olvasva, és nem mondta, hogy nem érti. Ekkor tizenkét éves volt.
A következő hatás ugyancsak ezzel a fiúnkkal kapcsolatos, amikor is egyik gyakorló katolikus ismerősöm tanácsára – mint jóval később kiderült, ferences világi rendi testvér volt – beírattuk a ferencesekhez hittanra, mivel ekkor már úgy döntöttünk, hogy majd a Bencés Gimnáziumba fog jelentkezni.
Itt ismerkedtünk meg Fekete András atyával, aki mély hatást tett rám az előáldozás előtti szülőértekezleten, amikor is elmondta, hogy jó lenne, ha ennek folytatása is lenne a gyerekek életében, de ehhez szükséges a szülők jó példája is, hogy ők is fontosnak tartsák a vallásgyakorlást.
A végső lökést a hitem alakulásában az elsőáldozási szentmise jelentette számomra, melyen még kívülállóként vettem részt. Ez volt az első szentmisém. Mindenre nagyon odafigyeltem, próbáltam utánozni a mellettem ülőket. Az áldozati rész, az Úr felmutatás és az atya áldozása nagyon megérintett, és valami különös vonzást éreztem. Szerettem volna részese lenni mindennek, valami nagy vágyakozás töltött el.
Ettől kezdve még jobban foglalkoztattak kérdések, melyeknek a Szentírásban próbáltam utána nézni, és nagy örömmel olvastam, eleinte csak a felmerülő kérdéseimre a válaszokat keresve, később –, amikor már rendszeresen jártunk szentmisére – az igeliturgikus naptár szerinti napi igerészeket olvasva. Fontosnak tartottam ezt, és úgy gondoltam, hogy a napi rendszeres olvasással, elmélkedéssel magamba szívhatom Isten Igéjét, hogy ehhez igazítsam életemet, eszerint próbáljak meg élni. Csodálkozásomra a kérdéseimre választ is kaptam, de mindezt szerettem volna megosztani, megbeszélni valakivel, megerősítést is kapni egyben, hogy amit olvasok a Szentírásban jól értem-e, és szerettem volna többet megtudni a felmerülő kérdéseimmel kapcsolatban is. Ekkor már tudtam, hogy utam a Katolikus Egyházhoz vezet, hiszen ígéretet tettem, hogy a katolikus vallás előírásai szerint neveljük gyermekeinket, és ennek csak úgy tudok eleget tenni, ha én is a katolikus vallás előírásai szerint élek, megismerem tanítását.
Egyre jobban éreztem a Jóisten vonzását, és hogy ezt meg tudjam beszélni egy atyával. Mivel ekkor már a gyerekeim András atyához jártak hittanra, ismerősöm segítségével felkerestem őt, akivel hónapról-hónapra lelki beszélgetést folytattam a bennem feltörő érzésekről, hitemről, Isten utáni vágyakozásomról. Egyik ilyen alkalomra készülve, egyszer csak előjöttek az addigi botlásaim, bűneim, és tudtam, hogy ha katolikus keresztényként szeretnék élni, akkor ezt meg kell vallanom, mert ha nem teszem meg, akkor nem ér semmit a hitem.
András atya a beszélgetések alkalmával időről-időre könyvekkel látott el, melyek kapcsolódtak kérdéseimhez, de nem esett szó még szentgyónásról, nem említette nekem ennek szükségességét. Mindig türelmesen meghallgatott, és rövid útravalóval bocsájtott el, ami számomra nagyon sokat adott. Vívódásaim után a következő beszélgetés tulajdonképpen már egy életgyónás volt. És ezt követően, a legközelebbi alkalomkor már kérte András atya, hogy készüljek fel a gyónásra, és nagy örömömre már feloldozást is kaptam.
Nagy kegyelemként éltem át, amikor beteljesült vágyakozásom, és először magamhoz vehettem Krisztus Szent Testét és Vérét.
A Jóisten mélyen megérintette szívemet, az ő szerető hívását a felsorolt eseményeken és csodákon keresztül megtapasztalva, hívására igent mondtam. Ez életemnek egy fontos, és nagyon szép szakasza volt.
Ezzel egyidejűleg egyre jobban vágyakoztam közösségre is, hogy hitemet közösségben éljem meg. Mikor megtudtam, hogy létezik egy ferences lelkiségi rend a világban élők számára, a Ferences Világi Rend, melynek tagjai a világban élve, az Evangéliumra, az evangéliumi életre kötelezik el magukat, akkor úgy gondoltam, hogy jelentkezem ebbe a rendbe, hiszen én is így szeretnék élni. Addig azonban még voltak próbatételek a házasságomban.
Férjem a nagy változást, megtérésemet még nem értette, és ez bizonyos nehézségeket okozott. Bizonytalanná váltam, vívódtam, hogy ez a vágyam a közösségbe, a rendbe nem menekülés-e? Megosztva ezt a vívódásomat lelkivezetőmmel, a várakozás mellett döntöttem.
Végül tíz év várakozás és vágyakozás után férjem hite is mélyült, érlelődött, és így lelkiatyámmal megbeszélve, az ő egyetértésével léptem be a Ferences Világi Rendbe, ahol testvéreket kaptam, és úgy éreztem, hogy haza érkeztem.
2025-ben lesz húsz éve, hogy örökfogadalmasként próbálok Szent Ferenc atyánk nyomdokain – botladozva ugyan – az Evangélium szerint ferencesként a világban élni.
Hálát adok a Jóistennek szüleimért, nagymamámért, lelkivezetőimért és mindazokért, akik hatással voltak érlelődésemre, hitem alakulására, minden segítségért, az értem mondott imákért!
Droppán Béláné, Éva
Prokopp Mariann néni hívására jelentkeztem 1989-ben az esztergomi FVR-be. Mariann néni, mint idős harmadik rendi tag, elhatározta, hogy felébreszti az alvó rendet Esztergomban. Első dolga volt, hogy felkereste a még élő idős tagokat, és hívta a mélyen vallásos ismerőseit az újra alakuló rendbe. 1989-ben 38 taggal újra megalakult Esztergomban a világi rend.
Wild Andorné Erzsi
Esztergomban a Szent Ferenc harmadik rend csak a rendszerváltás után működhetett újra. Barátnőm az elsők között jelent meg a ferences közösségnél. Bennem is megvolt a vágy, hogy kövessem őt, de én úgy éreztem, hogy nem tudok megfelelni a rend követelményeinek. Barátnőm meggyőzött, hogy eddig is igyekeztünk az evangélium szerint élni, ezután még tudatosabban a testvérekkel együtt egymást segítve és Szent Ferenc tanítása szerint éljük meg az evangéliumot. Örök fogadalmat 1993-ban tettem. Boldog vagyok, hogy a ferences testvérek családjába tartozom. Nagyon jó a kapcsolat közöttünk a testvérekkel, és imádságos szívvel készülünk az Úrral való találkozásra.
Gerendás Jánosné
Mindszenty József hercegprímásnak köszönhetem, hogy az FVR tagja lettem. 1990 tavaszán Ilonka nővér megszólított, hogy a ferencesek buszos zarándoklatot szerveznek a hercegprímás sírjához Máriazellbe, és van még néhány hely a buszon, így mehetnék velük. mentem. A buszon ismerkedtem meg Knapp Józsefnével és Szirákinével, akik már jártak az újjáalakult Világi Rendbe. Engem is hívtak és én mentem. A legközelebbi alkalmon már ott voltam, és azóta is ott, illetve itt vagyok az esztergomi Világi Rendben.
Lencsés Tamásné Ági
A Ferences konyhán dolgoztam hét évig, így ismerős volt nekem minden. Mikor férjhez mentem, véget ért a munkám, de misére továbbra is oda jártam. Ott találkoztam Prokopp Mariann nénivel, aki a 7 órás mise előtt mindig megható, szép imádságokat mondott, és betöltötte lelkünket a Szentlélek. Ez adott erőt minden naphoz.
Kecskeméti Ferencné
Legkedvesebb szentem Szent Ferenc és példaképem is.
Kovácsné Hegedüs Júlianna
Római katolikus többgyermekes családból származom és 1941. május 10-én születtem. Nagyon közel laktunk az esztergomi Ferences Rendházhoz, csendesebb időkben hallottuk még a zsolozsmázást is, és oda jártunk természetesen a ferencesek templomába misére. Később édesanyám betegségében a ferences szegénygondozó nővérek segítettek az ápolásban. Ezek után már egyenes út vezetett engem a Ferences Világi Rendhez, ahol 2014-ben befogadtak, majd 2016-ban örökfogadalmat tehettem. Jelenleg a péliföldszentkereszti idősek otthonában élek.
Bernáth Klára
1940. július 25-én születtem Tatán. A háború vége felé (csendőr) édesapánk menekítette a családot Gyermelyre, édesanyám szülőhelyére, idős szüleinek védelme alá, az ő családi házukba. Gyermely abban az időben egy kis eldugott falu volt. Heten testvérek, az ötvenes éveket itt éltük át a nagycsaláddal. Üldöztetésben, elnyomásban és kirekesztésben volt részünk a származásunk miatt. Nagymamám hét évig élt velünk vakon, ő a háború alatt egy robbanáskor veszítette el látását. Két legkisebb testvérünk ebben az időben született. Hálás szeretettel gondoztuk nagymamánkat végig. Ő kapta elsőnek a reggelit, ebédet, és minden gondoskodást. Ott halt meg közöttünk. Szüléink szeretettel neveltek bennünket. A nagycsaládban a közös felelősség, az egymásért végzett munka, a kisebb testvérek nevelése, erősítette bennünk a világban is a másokért való tenni vágyást, így a kezdetektől kialakult bennem is a ferences lelkület. A templom Gyermelyen a házunk mellett volt közvetlen, így naponta jártunk és imádkoztunk együtt. Több év után, már férjemmel és három gyermekünkkel Esztergomba költöztünk, ahol a férjem a ferences templomba vitt el először. A Ferences Világi Renddel később ismerkedtem meg, és akkor nagyon hamar be is vonzott, pár év ismerkedés után befogadtak az akkori tagok 2014-ben. Nekem ez a befogadás nem csak formai volt. Nagy szeretettel és tiszta szívvel fogadtak be a testvérek, és ez kölcsönös és a mai napi tart. Az idősebb korosztályból a Bernáth Klárikával mi voltunk az utolsó fogadalmasok. Nagy kegyelemnek tartottam és tartom, hogy az első fogadalmamat a „Szerzetesek évében” tehettem le 2015-ben.
Örök hálával tartozom a Jó Istennek, hogy ide vezetett a ferences testvérek, szerzetesek közé, és 2016-ban örökfogadalmat tehettem a Ferences Világi Rendben.
Ambrus Antalné Tóth Teréz Anna
1963-ban születtem édesanyám katolikus édesapám református egyházhoz tartozott. Én katolikusnak lettem megkeresztelve, de sem én sem a családom nem volt gyakorló hívő. Házasságom sem volt egyház előtt megköttetve, de 30 évi házasság után sikerült megkapnunk az egyház áldását a kapcsolatunkra, így azóta szentségi házasságban élünk. 3 fiúgyermekünk született. Nekem sok-sok segítőm volt, akik csendesen az Úr útjára terelgettek. Örökké hálás leszek ezeknek a segítőknek. Nekem most az a legnagyobb feladatom, hogy ezen a megkezdett úton rajta maradjak és haladjak. Ehhez ad nagy támogatást és útmutatást Szent Ferenc – segít a mindennapok nehézségeiben és segít, hogy kicsinységben maradjak és alázatban tegyem a dolgom.
Szabó Zoltánné
Férjem révén találkoztam a ferencességgel, aki a Frankába járt, és megismerve tanárait és osztálytársait nagyon megfogott az egyéniségük, és Szent Ferenc alázata és kedvessége.
Dr. Ungárné Dr. Soós Mária
Kamaszkoromban nem éreztem magam otthon a világban. Kerestem a helyem, közösséget, ahol elfogadnak. Mikor meghívást kaptam a közösségbe még nem tudtam milyen lesz, de itt otthonra találtam, mert olyan, mint egy család. Őszintén beszélhetünk a minket mélyen érintő kérdésekről.
Kovács Tünde
A ferences szegénygondozó nővérek örömteli, gondoskodó szeretete, ami megragadott. Ők bíztattak minket, és így ismertük meg a ferences karizmát.
Kutiné Horváth Éva
Az én ferencességemről Jézus hamarabb tudott, mint én. Természetesen. Negyvenes éveim elejétől jártam egy imaközösségbe, melynek a Ferences Szegénygondozó Nővérek adtak helyet, abban a közösségi teremben, ahol egy hatalmas San Damiano-i kereszt van a falon. Heti találkozóinkat szentségimádás és ima töltötte ki. Olyan volt mindig, mint végre levegőhöz jutni az élet fuldokló viharaiban.
Egy alkalommal, amikor életem egyik nagyon nehéz időszakában voltam, a szentségimádás végén Ágnes nővér kivitte az oltáriszentséget, és annyira rossz volt, hogy kivitte, szinte azonnal hiányzott. Mi még folytattuk térdelve a záróénekünket, amikor hiányom pótlásaként felnéztem a San Damiano-i keresztre. Mindenképpen Jézust akartam még látni. És ahogy felnéztem rá, a kitárt karjai megmozdultak a szememben, de nem szenvedésre, hanem hívó ölelésre. Akkor az a perc behatolt az örökkévalóságba, mert egy pillanat alatt átfutott bennem minden, ami valaha a ferencesekhez kötött: hogy ez volt az első templom, ahová gyerekkoromban a nagymamával jártam, majd a hely, ahol gimnazistaként Barsi Balázs atya miséin újra megtaláltam a hitem, a hely, ahol világjáró életem után hazaköltözve békességre leltem, majd fiatal édesanyaként napi szentáldozóként misére jártam. A helyszíneken kívül ezer más dolog is eszembe jutott, nemcsak az, hogy a család férfi oldala is idejárt, hanem hogy a ferencesek tanításai, lelkigyakorlatai és írásai valamiért egész életemet végig kísérték. Azonnal megfogalmazódott bennem: hát persze, hogy ferencesnek kell lennem!
Innentől fogva nehéz volt visszafogni magam, mert én mindig mindent azonnal szeretnék, ha körvonalazódik az út. Utánanéztem a ferences világi rendnek és már aznap szerettem volna csatlakozni! Ágnes nővérrel sok beszélgetésünk volt, amiben lenyugtatta a türelmetlenségem és vezetett azon az úton, amiből később kinőhetett a közösségünk új ága. Még volt egy érdekesség: akkoriban készítettem magamnak egy listát a lelki életemhez, amelyben sok mindent leírtam, mit hogyan szeretnék tenni, imaéletben, közösségben, evangelizációban, lelki növekedésben. Amikor először kezembe került az FVR Regulája, egyhuzamban végigolvastam, és szinte megkövülve tapasztaltam, hogy az általam összeszedni próbált lelki vázlatnak ez egy teljessé alkotott változata. Szinte ugyanazokat a dolgokat tartalmazza, amiket és ahogy elhatározásom szerint tenni szeretnék az életemben – csak egy tökéletesre kidolgozott vezetésként. Ez nagyon megerősítő volt.
A várakozásban mindig kegyelem van, így közben kiderült, hogy Jézus nemcsak engem szólított meg, hanem többen vagyunk hasonló vágyakkal. A következő évben Jézus összevezérelt minket. A dolog kedvesen groteszk oldala, hogy szinte mindannyian ismertük már egymást vagy óvodából, iskolából, templomból, másik közösségből, így hamarosan együtt tudtunk befogadást nyerni a világi rendbe. Az is kiderült, hogy közösségünk már meglévő idős tagjai évek óta imádkoztak új emberekért, így hát őket is meghallgatta az Úr, hiszen a sok éves semmi után 2019 októberében 11-en csatlakoztunk hozzájuk Esztergomban. Hála és köszönet Jézusnak a szervezésért, Szent Ferencnek pedig a vezetésért.
Szeder Bernadett
Vilmos testvér hétköznapi miséi, Ágnes nővér őszinte mosolya és meghívása a világi rendi közösségbe, és a szabadság, amit megélhetek, amikor veletek vagyok a találkozókon.
Roczo Edgár
Miért hiszek Istenben? Számomra Isten létezése már nem hit kérdése. Annyi tudományos bizonyítéka van, hogy ugyanúgy tudom, mint ahogy tudom, hogy léteznek óceánok, rádiósugárzás, ultrahang stb. Tudom, bár sosem láttam, hallottam. Miért hiszek Krisztusban? (miért vagyok keresztény?) Jóval 30 felett jártam, amikor egyáltalán elhittem, hogy tényleg köztünk élt. Évek kellettek ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a Róla írt “történetek” tényleg megtörténtek, hogy elhiggyem a feltámadását. Katolikussá válni kell. Bár a keresztséggel azzá lettem, de szívből, lélekből és erőből akkor lettem, amikor felfogtam, megértettem az Oltáriszentséget. Az átváltozott Kenyeret és a Bort. Ahogy a fenti gondolatsor (Isten => Keresztény => Katolikus) egyre jobban fókuszál, egyre pontosabban a cél felé tart, úgy folytatódik nekem a logikus sor a Ferences rend irányába. Mindig volt egy hívás, a következő lépéshez, de mindig utólag tisztult és tisztul ki bennem, hogy már a következő lépésmegtörtént. És mindig úgy történt, hogy visszanézve értettem meg, hol volt a választóvonal. Így volt ez a ferencességgel. Ráláttam egy kicsit Szent Ferenc életére, Ferences Szegénygondozó Nővérek munkájára. Ez volt a hívás. Örökfogadalmam volt a lépés. Kicsit lassabban haladok, mint gondoltam. De az út jó.
Kuti István
Elsősorban nem a közösség miatt, mert sok közösséghez tartozom, és ez nem hiányzott. És rendünk több is, mint közösség. A feleségem szólított meg. Ő hívott. A kérését teljesen természetesnek tartottam, és a válaszomat is: Igen, csatlakozom.
Kovács Gábor
Szent Ferenc alakja, a radikális Krisztus követése, és ahogy az evangéliumi életet élte, ez ragadott meg, és erről álmodom én is.
Balogh Edit Rita
A 60-as években a ferences atyák gyakran jártak Dunabogdányba, így a különböző egyházi ünnepeinken találkozhattam velük már gyerekkoromban.
Nagyon megfogott a közvetlenségük, ahogy prédikációikban megszólítottak, vezettek az Isten megismerése útján, formálva hitemet. Ezért, szerettem volna a továbbtanuláskor a ferences gimnáziumba menni. Sajnos szüleimnek nem volt módjuk engem taníttatni, így csak a vágy maradt bennem, hogy a ferences szellemiséget megismerhessem, és életemben megélhessem.
Ezt a vágyat Isten nem engedte kihunyni a szívemből, így amikor Márk atya megszólította a ferences öregdiákokat, és a dunabogdányi híveket, hogy alkossanak világi rendi közösséget, örömmel éltem a lehetőséggel.
Ennek már több mint 30 éve. Ma örökfogadalmas FVR-i tagként elmondhatom, hogy Isten megtartó ajándékaként tekintek mindazokra a ferences atyákra, nővérekre, akik megismertettek Szent Ferenc lelkiségével, és életük példájával vezettek-vezetnek, és úton tartanak.
Fehérvári Anna
„Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15)
Mélyen egyetértek azzal a megállapítással, hogy a Teremtőt teremtményeiben is tisztelő Assisi Szent Ferenc az emberiség legkedvesebb szentje, ezért nem is csoda, hogy rendjének tagjai mellett, tisztelői ,,holdudvara” a legnagyobb a világon. Emiatt kerültem magam is először lelki kapcsolatba a Renddel, mindig is szeretettel fordulva az első két rend felé, de életállapotomból következően a Ferences Világi Rendhez, közelebbről az Árpád-házi Szent Erzsébet Közösséghez csatlakozva (a tatai testvéri közösség a Ferences Világi Rend Angyalos Boldogasszony Regionális Testvéri Közösségéhez tartozik). Nyilván az Úr vezérelt pesti munkahelyemről a tataiba is, hiszen így csatlakozni tudtam az itteni ferences testvérekhez: tulajdonképpen a Szentléleknek köszönhetően, valahogy rögtön ebben láttam ennek a váltásnak az értelmét. Az Úr készített nekem utat arra is, hogy Szüleim előre nyilván nem látható, de hamarosan megkezdődő, eltávozásuk előtti betegeskedésükben sem tudtam volna úgy mellettük lenni, mint a távolabbi munkahely esetén.
Amikor Ferenc megmagyaráztatta magának az Evangéliumot a 72 tanítvány küldéséről, rájött, hogy ez az, amit ő akar: hirdetni az örömhírt mindenkinek (voltaképpen ez a rácsodálkozás, felismerés a Rend evangelizációs küldetésének forrása). Ferenc arra is felfigyelt, hogy Jézus kettesével küldi apostolait, tehát tanúságot tenni az evangéliumi értékekről, hirdetni az igét testvéri életközösségben szükséges és lehetséges. Hitünk szerint, minden közösség gyökere a Szentháromság! „Testvéreim! Meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik ugyanis minden közösség az égben és a földön.” (Ef 3,14.)
Ahogy Varga Kapisztrán OFM atya írta egy helyütt, a szerzetes, a religiosus (vallásos, ill. a religo ige jelentése elkötelezni) elkötelezettséget jelent. Ha félünk az elköteleződéstől, tkp. akkor is elkötelezzük magunkat: ámde önmagunk mellett. A ma annyira hangoztatott, sokszor tévútra is vezető önmegvalósítás igazi formája az, „ha képesek vagyunk elköteleződni, hogy megvalósítsuk mindazt, amit Isten elgondolt rólunk.”
Néha egyszerűen csak úgy elönt az öröm, hogy ferences lehetek, hogy tagja lehetek ennek a Rendnek! A ferences derű és öröm, amely alapvetően a megváltottság, az istengyermekség öröméből fakad, sokak számára vonzó ma is. Amint VI. Pál pápa apostoli buzdításában is kifejtette (Örvendjetek az úrban. IV. Öröm a szentek szívében): a szegény és alázatos Assisi Ferenc ma is vonzza a keresztény híveket. Mindent elhagyott Krisztusért, s felismert valamit abból a boldogságból, ami a teremtéskor Isten lelkéből törhetett elő. Akkor énekelte el a Naphimnuszt, a teremtények énekét, amikor már majdnem vak volt. Szemében a világ az isteni dicsőség fényes tükre. A szépséges teremtett világ csodálatakor, sokszor eszembe jut az is, amit Barsi Balázs OFM atya fogalmazott meg: „A szépség látványa mindig leírhatatlan és megoszthatatlan élmény, már csak azért is, mert mindenki másképp fogékony rá. Nincs más magyarázat a szépségre, mint, hogy az az Isten dicsősége, mellyel telve van az ég és a föld.”
Hála az Istennek, aki gondviselő atyánk életünk minden percében, és nem véletlenül vezetett a bűnbánók közé, a kisebb testvérek közé! Hála a testvérekért, a tőlük kapott tanításért, a hitem tudatosabbá válásáért, elmélyüléséért! „A megváltás útja nem olyan út, amelyen magányosan járunk.” (Jn 5,33–36)
Meggyőződésem szerint, állandóan szükségünk van a megtérésre, s ez csak bűnbánattal lehetséges. Ferenc ismeretes köszöntése szerint: békesség a te lelkeddel ‒ azaz béke és bűnbánat a bűnök bocsánatára. A Ferences Világi Rend Konstitúciója szerint (II. fejezet: Életforma és apostoli tevékenység. 13. cikkely) „A világi ferencesek, akiket régen ’bűnbánó testvéreknek és nővéreknek’ mondtak, célul tűzték maguk elé, hogy az állandó megtérés szellemében éljenek.” Mindez összhangban van az Úr útját előkészítő Keresztelő Szent János tanításával! Az Úr szavaival: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15) Az üdvösségre az Isten iránti szeretetből, s nem félelemből fakadó, őszinte bűnbánat vezet.
Nagyban erősíti kötődésemet a ferences rendhez a Regula azon előírása (II. fejezet: Az életforma. 18. pont), mely szerint: a testvérek tiszteljenek minden élő és élettelen teremtményt, mert azok „jelentést hordoznak a Fölséges Istenről.” Azon legyenek, hogy a velük való visszaélés kísértését elkerülve eljussanak az egyetemes testvériség ferences felfogására.
A természet a Teremtőt dicséri: „Az Úré a föld, és minden, ami betölti, a földkerekség és minden lakója. Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, s a vizek árján ő tartja szilárdan.” (Zsolt 23,1‒2.3‒4ab.5‒6) Ferenc pápa szerint is, a természetnek nem urai, hanem őrizői vagyunk, azt tisztelnünk és szeretnünk kell. Jól kell gazdálkodnunk az ingyenes ajándékkal, amit a teremtő Isten az ember kezébe helyezett.
Isten igazságosságát végtelen irgalmával együtt valósítja meg, ezért különösen tisztelem az isteni irgalmasság üzenetét, Szent Fausztina és Szent II. János Pál pápa tanítása szerint, megtartva az ünnepre készülés kilencedét. Mennyei Édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária és Szent Őrzőangyalom mellett, az általam különösen tisztelt és szeretett szentek és boldogok, kiknek életútja az Isten iránti bizalmat és szeretetet, az irgalmas Jézus tanítását elhivatottan tükrözi:
Szent József, Szent Péter, Assisi Szent Ferenc, Assisi Szent Klára és Árpád-házi Szent Erzsébet, rendünk egyik védőszentje, Szent XXIII. János és Szent II. János Pál pápák, Szent Fausztina, a Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz (Édesanyám tisztelte védőszentjeként), Boldog Salkaházi Sára, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedicta (Edith Stein).
Szent Edith Stein, bérmavédőszentem oltalmát anyai felmenőim, Szent Fülöp és András apostolok oltalmát apai águnk élő és elhunyt tagjai lelkiüdvéért kérem.
A szentgenerátor által nekem ajánlott védőszent, a kedves és alázatos Copertinói Szent József OFMCap atya, továbbá kérem magam és betegtársaim, és a minket kezelő orvosok, illetve a kutatók munkája megáldásáért a nemrég megismert Boldog Sawala Angéla, a sclerosis multiplexes betegek védőszentje közbenjárását!
Fülöp Éva Mária
Mint megannyi lépcsőfok, az én életemben is több “megtérés” volt. És a megtérések, mint hívásra adott válaszok, valamilyen módon mindig tovább lépésre késztetnek, változást hoznak.
Egy ilyen alkalommal bizonyság lett számomra, hogy Isten egy regula melletti elköteleződésre hív, melyre kimondjam az életre szóló igen-t. Azonnal elkezdtem hát utánajárni, hol tehetek én fogadalmat. Már házasságban éltem, így a lista igen rövid volt… Mikor szembe találtam magam a ferencességgel, mintha különleges ajándékot nyitottam volna ki: nehezen mertem elhinni, mégis éreztem, hogy személyesen nekem szól, hogy sok örömet, választ és segítséget jelent majd. Mindehhez az ajándékkártya pedig egy ima volt – A Fölséges Isten dicsérete számomra azóta is a vágyaimat kifejező tökéletes vallomás.
Mindez két-három hónap alatt zajlott le 2003-ban. Az események további gyors lépésekben folytak: bementem a legközelebbi ferences templomba… szentmise után bementem a sekrestyébe… kértem egy telefonszámot a Ferences Világi Rendhez… ők ajtót nyitottak… 2006-ban tettem örökfogadalmat…
Legtöbben közülünk a közösségen keresztül kapták ferences hivatásukat, mely mellé kaptak egy világi rendi regulát. Nálam ez fordítva történt: hivatásom a Ferences Világi Rend Regulájára szól, amihez közösséget is kaptam.
Isten türelmének, a testvérek nyitottságának és férjem támogatásának köszönhetően vagyok a helyemen.
Mindezekért hálás szívvel mondok köszönetet.
Galambosné Száraz Kriszta
A döntés szorosan kapcsolódik számomra hiteles és szeretett személyekhez. Elsősorban Márk atyához, aki ferences diákkorom óta gyóntatóm és lelki vezetőm volt. Több éven keresztül tartott nekünk ifjúsági hittant a 70-es, 80-as években.
Meghatározók voltak még a ferences gimnazistaként megismert és megszeretett tanáraim, akik nekem kedves és vonzó példát mutattak: Elek atya, aki annak idején osztályfőnököm volt, Töhötöm atya, (ők ketten gyakran jöttek látogatni falunkba volt diákjaikat), Ernő atya és Kolos atya…
Márk atya unszolására és hívására alakult meg a csoportunk. Többször tettem ideiglenes fogadalmat, mire végre Úry Ágnes bíztatására mertem letenni az örökfogadalmat.
Hálás vagyok nekik érte.
Herrné Pollák Veronika
A ferencesség nálam a keresztségre való meghívással egyszerre érkezett, így nem is tudom a kettőt elválasztani egymástól. Épp egy ismerősömmel ültem a Múzeum Kávéházban, aki akkor jött haza Assisiből és Cimabue Szent Ferencről készült freskóképét hozta nekem ajándékba. Fogtam a képet és gondolkodtam, mit tudok Szent Ferencről (nem tudtam semmit…), amikor valahogy egyértelmű lett számomra, hogy meg kell keresztelkednem. Nagyon váratlan volt ez a hívás, viszont ellenállhatatlan erejű – két hét múlva már a Pesti Ferences Templomban voltam. Hittancsoport, katekumenátus, házas közösség, táborok… Férjemmel második otthonunkként „éltünk” a Ferenciek terén a következő években. A ferences világi renddel az akkor ott lakó testvérek (Antal testvér, Kelemen testvér) közvetítésével találkoztam. Többedmagammal közösséget keresve találkoztunk Péter Pál kapucinus atyával és a máriabesnyői közösséggel, akik szívből örültek nekünk és befogadtak maguk közé. Hosszú lenne leírni, mi minden történt, hogyan gazdagodott számomra a „család” fogalma a kis közösségben töltött idő során. Mindenesetre úgy látom, hogy a Jóisten egy bonyolult puzzle-ként illeszti össze az életem eseményeit, alakulgat a kép, de még messze nincs készen. Így örömmel várom a folytatást.
Jávorka Gabriella
Vallásos családba születtem, édesapám vasutas volt és elhelyezték Nagyorosziba. A plébánián nővérek voltak, amit akkor titokban tartottak. A Ferences Szegénygondozó Nővérek rendjének alapítója Páhok Mária Franciska nővér is közöttük volt. Nagy szeretettel foglalkoztak a falubeli lányokkal, bevontak a templom díszítésébe, takarításába, közben alakították, formálták szemléletünket, jellemünket. Ők vittek el engem a Patróna Hungariae Gimnáziumba is, nagyon hálás vagyok érte. A férjemet is általuk ismertem meg, ő Esztergomba járt a ferencesekhez. Neki volt minden vágya, hogy a Ferences Családhoz tartozzunk és 1980-ban befogadást kértünk a világi rendbe, akkor még a III. rendbe, Dezsényi Henrik atyánál, aki nagy szeretettel fogadott bennünket. 1980. március 30-án volt a felavatásunk és 1981. április 26-án a fogadalomtételünk. Nagy öröm volt számunkra, azóta próbálunk Szent Ferenc atyánk nyomdokaiban járni és eljutni az örök Atyához, ahol már a férjem hat éve ott van.
Amit nem írtam még meg, hogy a Varsányi Giuliáni Szent Veronika Közösséghez tartozunk, és amikor Kálmán meghalt, a közösség minisztere volt, hatalmas megtiszteltetésnek érezte a testvérek bizalmát.
Áldott legyen az Isten, hogy megengedte nekünk a Ferences Családhoz való tartozást!
Pax et bonum!
Kiss Kálmánné, Éva
Szüleimnek hála, az első és meghatározó tapasztalat a szentendrei Ferences Gimnáziumban eltöltött évek voltak (1970-1974). Tanáraink többségében ferences szerzetesek voltak, akik hitelesen, vonzóan élték meg ferences voltukat, kiváló tanárok és nevelők voltak. Dunabogdányban többször helyettesítették a plébános atyákat, így részt vehettünk az ő szentmiséiken, hallhattuk szentbeszédeiket. Családlátogatásra is gyakran jöttek. Nagy élmény és öröm volt számunkra, amikor megjelentek, pl. Galicz Töhötöm atya és Sall Elek atya, sokszor együtt jöttek és úgy tűntek fel nekünk, mint Szent Ferenc és Leo testvér későbbi hasonmásai. Lángolt a szívünk, amikor a közelükben lehettünk, a humoruk is lenyűgöző volt. Orbán Márk atya ifjúsági hittant tartott kéthetente, ő sokunknak lelkiatyja volt és a Házasság Szentségére is ő készített fel bennünket.
A következő erős lelki hatás Assisiben ért férjemmel 24 éves korunkban. Hátizsákkal, vonattal érkeztünk meg az Angyalos Boldogasszony bazilika melletti zarándokházba. A Porciunkula kápolnában és környezetében megrendülten éltük át a „Szentség” kézzelfogható jeleit. Az Assisiben eltöltött napokkal egész életünkre szóló kincseket és iránymutatást kaptunk a jövőre nézve.
Amikor Márk atya, mint országos lelki asszisztens újraszervezte a Ferences Világi Rendet, a mi közösségünket is megszólította, és lelkesített, vezetett bennünket a ferences elköteleződés felé. Hangsúlyozta, hogy „csak az evangéliumi életre kötelezzük el magunkat” és ezt amúgy is meg kellene tennünk, így viszont segítséget kapunk a rendi létben és a testvéri közösségben.
Az örökfogadalmat végül 2008-ban, akkor tettem le, amikor lányaim már felnőttek és a budapesti munkába járás, napi ingázása mellett már úgy láttam, hogy tudom vállalni. Megtapasztaltam, hogy olyan kegyelemi források fakadtak belőle, melyek hathatósan segítették további napjainkat.
Köszönet a Gondviselő Istennek, Szent Ferenc atyánknak és későbbi követőinek, a Ferences Világi Rendi testvéreknek, akik bíztattak, jó példával jártak előttem és segítettek abban, hogy én is közéjük tartozhatok.
Knáb Edéné, Ani
Házasságkötésünk előtt szembenéztünk a ténnyel, hogy valószínűleg szegények leszünk. Ez még a diktatúrában volt, 1972-őt írtunk, János teológiára járt – nem gondolhattuk, hogy végzése után túlfizetik majd-, hajnali újságkihordásból élt. Én még akkor képesítés nélküli óvónőként dolgoztam, pedagógusi pályára készülve. Lehet ezért keseregni, ezt a helyzetet lehet utálni is, de lehet elfogadni, akár szeretni is, a gondviselésre bízva magunkat – gondoltuk, és ez utóbbit választottuk. Aztán, ahogyan sorban születtek a gyermekeink – tíz év alatt hatan -, megtanultuk, hogyan lehet leleményesen felhasználni a nagyon keveset, hogy a gyerekek minél kevésbé érezzék pénztelenségünket. Tényleg szerettük ezt a helyzetet, Isten tenyerén érezve magunkat. Sok csodát éltünk meg közben egyébként! Az 1980-as években bekerültünk az un. liturgikus megújulási mozgalomba, barátságot kötve Szendrei Jankával, Dobszay Lászlóval, Osztie Zoltán atyával, Barsi Balázs atyával, akin keresztül megismertük azokat a frankás öregdiákokat (de fiatalok voltak még akkor!), akikből később az első ferences világi rendi közösség alakult, már az új Regula szerint. Eljártunk Balázs atya nekik tartott előadásaira, elfogadtuk a meghívást az első esztergomi Szent Háromnapra is. Nyugtattam akkori papunkat, hogy csak egy húsvétra megyünk oda, ha már ennyi fiút adott a Jóisten, lássanak fiatalabb atyákat, szerzeteseket is. „Mária! Ott fognak ragadni! – legyintett lemondóan. Igaza lett. Azonban még mindig nem voltunk ferencesek: miért? – kérdezték néhányan, hisz’ úgy éltek – mondták. „Mert nem érezzük Szent Ferenc hívását.” – válaszoltuk. Van saját templomi közösségünk, hittancsoportjaink, felnőtt megtérőkből álló közösségünk is. Azután titokzatos módon megjött a személyes meghívás is! Ez megmagyarázhatatlan. Talán a legvonzóbb a minoritás volt számunkra.
Jelentkeztünk a Rendbe, de „kimaxoltuk” a döntési időt, három ideiglenes fogadalmat téve az örökfogadalom előtt. Komolyan akartuk venni nagyon. Közben jobban megismertük a Ferences Családot, s egyre biztosabbak lettünk abban, hogy itt a helyünk, itt vagyunk otthon. Szeretjük azt, hogy „testvéreket adott mellénk az Úr” – mégpedig nem egyéni és törékeny szimpátia, hanem a rendi szabályzatok alapján. Élveztük eleinte nagyon a minoritást, hisz nyilván évekig semmi szolgálatot nem bíztak ránk a testvérek. Aztán élveztük azt, hogy lehet akármilyen helyi, vagy országos „tisztségünk” – az csak időleges. Nekem csodálatos volt átélni azt is, milyen sok ferences testvér és nővér – szerzetes és világi – jött el János temetésére. Család. Ferences Család. Köszönöm Istennek és Ferenc Atyánknak, hogy ebbe a Családba is tartozhatok úgy, hogy két fiam papként szolgál a Közösségben! Hát valami ilyesmiért lettem ferences.
Komáromi Mária
Mint „későn betérő”, csatlakozó ferences világi rendi tag, mégsem tartom magam újdonsült Szent Ferenc „rajongónak”. Nagyon régóta és nagyon mélyen őrzöm magamban azt a lelkületet, mely egészen az övé volt. Lángoló „mi Urunk” szeretete és nagyfokú teremtettségi alázata a Teremtő iránt, lenyűgözött. S ehhez még nagymértékben hozzásegített az az egészen „Szent Ferenc-i kisugárzású fiatal szerzetes, Márk atya személyében, aki már a 70-es évek elejétől családtagunkká, sőt induló új családunknak lelki támaszává is vált. Azt hiszem, erről sokaknak van tapasztalata rajtam kívül is. Így nem csoda, hogy ebben a szellemiségben éltem – éltük mindennapjainkat, s ehhez igazodtunk életünk folyamán, kisebb-nagyobb dolgokban egyaránt. Szívből örültem, élethelyzetem és a dunabogdányi Páduai Szent Antal közösségbe való meghívásom egybeesett. A már 20 éve működő – Márk atya által elindított közösség – meghívása egy szeretetteljes, Szent Ferenc lelkületű, imádságos közösségbe, nagy öröm számomra azóta is.
Kovács Gáborné, Magdi
1961-ben a Szentendrei Ferences Gimnáziumban, örömmel tettem örök fogadalmat a Ferences Harmadrendbe. Osztályfőnököm Galicz Béla Töhötöm atya volt és hittan tanárom Somogyvári Hetény atya. Az FVR új regulára 2000-ben Dunabogdányban megújította örök fogadalmát.
Magyar Katolikus lexikonból:
Somogyvári Hetény Béla, OFM (Bp., 1921. jún. 1.-Bp, 1961. júl. 13.): hitoktató. – →Somogyváry Gyula író unokaöccse. 1940. VIII. 25: lépett a kapisztránus rtart-ba. 1944. X. 4: ünn. fog-at tett, 1946. XII. 22: pappá szent. Szegeden hitokt., részt vett a Demokrata Néppárt szervezésében. 1947. XII. 31-i sztbeszéde miatt 1948 elején letartóztatták, rendszerellenes izgatás vádjával 2 é. börtönre ítélték. Szegeden, majd a Gyűjtőfogházban raboskodott. 1950: szabadulásakor a kistarcsai internálótáborba hurcolták. Ott a papi szobába került, részt vett a bebörtönzött teol-ok titkos továbbképzésében. Kistarcsáról 1953: szabadult, az esztergomi, majd a szentendrei ferences gimn. hittanára, Szentendrén buzgóbb diákjait fölvette a ferences harmadrendbe. Eredményes pasztorálásáért a titkosrendőrség 1961 tavaszától szinte naponta kihallgatásra rendelte be a bpi Gyorskocsi u-ba. A verésekkel, megaláztatásokkal tarkított vallatásokat uaz az ÁVH-s nyomozó vezette, aki 1948: kihallgatta. 1961. VII. 13: éjjel a Gyorskocsi u-ból a titkosrendőrség 2 tagja vitte vissza a Mártírok úti rabházba félig agyonvert, eszméletlen állapotban; azok távozása után fölakasztva találták cellája ajtajának kilincsén. A boncolási jegyzőkv. szerint a halált nem fulladás, hanem a kilincsre akasztás következtében a nyaki ütőerek elzáródása és ennek hatására bekövetkezett szívbénulás okozta.
Láng Ferencné, Bonifert Márta
Miután Tatára költöztünk ismerkedtünk meg a Szendrei házaspárral, egy templomba jártunk. Egy alkalommal megkérdezték tőlünk, nem akarunk-e ferencesek lenni? Beszélgetések során elmondták, hogy mit is jelent, milyen feltételei vannak. (Evangélium szerinti élet, Szent Ferenc példája szerint… stb). Meghívtak közösségükbe is.
A kulcsszó számunkra a szegénység volt. Ó hát ezt igazán nem volt nehéz teljesíteni, és ennek jó, értelmes megéléséhez még útmutatást, példát is kapunk, ez nekünk lett kitalálva. Így lettünk ferences világi rendiek.
Magó Ottó és Erika
A Jóisten utáni vágy már kora gyermekkoromtól élt a szívemben. Nagyszüleim és szüleim hitén is növekedhettem. Nagyon jó lelkipásztoraink voltak. Szerencsés voltam, hogy segítségükkel a Szentendrei Ferences Gimnázium diákja lehettem még abban az időben, amikor tanáraink nagy része ferences szerzetes volt. Ők nem csak oktattak, de figyelemmel kísértek, törődtek a lelkünkkel is. Sok nagyszerű és értékes embert ismerhettünk meg bennük. Jó volt a közelükben lenni. A végső indíttatás Orbán Márk atya által jött, aki sokat volt velünk, s aki vidámságával, optimizmusával, a Jóistenbe vetett végtelen bizalmával elűzte a félelmet és bátorságot adott, hogy igent mondjak a meghívásra. Isten segítségével én is alkalmas lehetek Jézus követésére Szent Ferenc példájával felvértezve.
Melcher Jánosné, Mónika
Árpád-házi Szent Erzsébet élete gyerekkorom óta vonzott, aki – most már tudom – Szent Ferenc követője volt. Szent Ferenc élete, Krisztus-követése, tanítása nyomán, a Szentlélek ajándékaként tudatosult bennem karizmám: örömmel lemondás, türelem, mások segítése, másokra való odafigyelés, önfeláldozó, ingyenes szeretet… Lemondani önmagamól azonban örökös harc.
Németh Attiláné
Ferences közösségben igyekszem az Urat követni, de hogy ferences vagyok-e igazán, abban néha elbizonytalanodom. De talán így is elfogad Ferenc atyánk az övének. Meg hát – remélem – az Úr is…
A kisközösségben, a későbbi Szt. Erzsébet FVR Közösség elődjében való lelki ébresztgetésemet, ébredésemet követően érdekesen rajzolódott ki a ferences vonal.
Abban a közösségben több ferences öregdiák jött össze rendszeres „katekézisre”. Magyar Balázs, e közösség vezetője – akivel szorosabb barátságba kerültünk – legalábbis így hívta. Ez a Szentírásnak egyfajta tanulmányozását jelentette számukra. Önálló csoport volt, papi segítőjük egy akkoriban a Bokor Közösséghez tartozó, vagy abban megújult fiatal pap, Bohn István volt (aki ma Biatorbágy esperes plébánosa). Egy lelkigyakorlatuk alkalmából, melyen feleségem, Márika is részt vett (ezt Maklári István, egy karizmatikus pap tartotta), a Szentlélek nagyon megérintette őket, nagy belső változáson mentek keresztül. Ez áttételesen belsőleg engem is megmozgatott, és az ő megújulásuk vonzásában az én kapcsolatom is megváltozott az Úrral. Hitem, életem értelme a fejemből a szívembe helyeződött, és ez súlypontilag átrendezte, áthangolta az életemet. Kapcsolataim személyesebbé váltak, elsősorban Istennel, de a családban és azon kívül is. (A „finomhangolásnak” azóta sincs vége…)
Jézus Krisztus látogatása nyomán otthonom lett az Egyház, és az a kisebb közösség is, ahol ez megtörténhetett velem. Rácsodálkozhattam keresztségem ajándékára és istengyermekségem méltóságára, az Eucharisztia titkára, házasságunk szentségére.
Ez még a szocialista rendszer kezdeti felpuhulásának idején (1982-ben) történt, jóval a rendszerváltás előtt, csodálkozásom azonban mindmáig, reményem szerint életfogytiglan tart.
Beszélgetéseink az évek folyamán többünkben megerősítették azt a vágyat, hogy szorosabban köteleződjünk el az Egyházban, és életszabályokat kezdtünk fogalmazni. Ekkor került kezünkbe (Balázs öccsének, Gergelynek révén, aki akkor még ferences növendék volt) az FVR megújult, 1978-as regulája. Szinte magától értődően abbahagytuk a szabályok fogalmazgatását, hiszen az Egyház tálcán kínálta azt az életformát, amelyre vágyakoztunk. Közösségünk ekkor alapvetően két részre oszlott: akik vonzódtak a ferences életformához, és akik elutasították. Magam – piarista iskolai előéletem miatt – egy ideig ellenkeztem. Le kellett győznöm piarista öntudatomat. Egy ideig haboztam, végül Szt. Ferenc meggyőzött arról, hogy ez is lehet az én utam.
Az 1980-as évek végén a ferences út vágya egyre határozottabban fogalmazódott meg, és 1987-ben konkrét lépésre szántuk magunkat. (Ekkor még titokban) felkértük Barsi Balázs atyát, hogy tartson felkészítő előadásokat számunkra.
1988 Húsvétjának szent három napját Esztergomban töltöttük, és ott értesültünk a hírről, hogy az ÁEH (Állami Egyházügyi Hivatal) egyik vezetője egy hivatalos találkozáskor azt közölte Kolos atyával, az akkori OFM provinciálissal, hogy feloldják a szerzetes intézményekkel kapcsolatos állami korlátozásokat, így a továbbiakban a „harmadrendek” is működhetnek. Zöld utunk lett a Ferences Világi Rend felé! Még ez évben meglátogatott minket Carl Schäfer OFM generális asszisztens, aki rövid úton tájékozódott a közösség felépítéséről, találkozásairól, programjairól és vezetéséről. Megállapította, hogy nincs különösebb akadálya annak, hogy a Ferences Világi Rendbe felvétessünk.
A befogadás szertartása közösségünk ferences irányultságú tagjai részére (36 fő) 1989. február 5-én volt Szentendrén, a ferences Gimnázium kápolnájában.
Németh Béla
Hiányt, vágyat, ürességet megélve a Jóisten vezetett erre az útra. Közösséget találva, de még nagy ködben és keresésben járva tisztult le lassan, és ez még ma is tart, hogy ki vagyok én, és milyen az Isten. Ezen az úton jött szembe Szt. Ferenc. Kikerülhetetlen és megkerülhetetlen volt lelkem nyiladozásában, akiben nagyon jó tanítóra és lelkivezetőre találtam; társ, útitárs, segít az útonlevésben.
Mári
Mert Szent Ferenccel, az ő életpéldájával találkozva olyan örömöt és lelki szabadságot láttam meg, amire úgy éreztem, hogy másként nem is érdemes élni. Ezért egyre inkább elkezdtem keresni az ő követésének módját, aminek során még több gazdagságot is fölfedeztem Szent Ferenc életében, és ennek a keresésnek az útján ismertem meg a Ferences Világi Rendet is. Így és ezért lettem ferences J
Nobilis Kinga
Úgy hogy nem lehetek más.
Pauer László
Felnőtt megtérés 2008-ban … Barsi Balázs atya a YouTubon … 2017 március lelkigyakorlat Sümegen Barsi Balázs atyával, ott az énekelt zsolozsma megismerése … 2017 június Tatabányáról Tatára, mert ott szerdánként énekelt zsolozsma volt (van). Barsi Balázs atyával folyamatos „kapcsolat”. Aztán megtudjuk, hogy Tatán van egy ferences világi rendi közösség. Férjem azt mondja, hogy legyünk ferencesek. Én: Miért? Ő: Mert nincs más út! Jelentkezzünk a helyi közösségbe. Én: Hát azt meg hogyan? El sem tudtam képzelni. Semennyire nem tudtam elképzelni, hogy miként élhetnék én egy szigorú szabályrend szerint egész életemben, ráadásul ahonnan már nincs is visszaút. Néhány hét múlva megnyugodott a szívem, megvilágosodott az elmém, hogy tényleg nincs más utunk. Aztán bekopogtattunk a közösség ajtaján és 2017 decemberében kértük a befogadásunkat a rendbe. 2018 április befogadás … 2020 augusztus örökfogadalom. S abban a pillanatban, amikor beléptünk az első testvéri összejövetelre, azt éreztük: itthon vagyunk. Azóta (bár már nehéz szolgálatok is elértek bennünket) szünet nélkül ujjongunk és örvendezünk az Úrban, hogy ferencesek lehetünk és rójuk utunkat Szent Ferenc atyánk segítségével. Istennek legyen hála mindenért!
Szóval azért lettem ferences, mert rábeszélt a férjem és én hagytam magam rábeszélni.
„Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél.” (Jer 20,7)
Pauerné Csaba Judit