A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc (1181/82-1226) alapította, mely 1209-ben szóban, majd 1223-ban – a végleges szabályzat elkészítését követően – írásban is szentszéki megerősítést nyert III. Honorius pápa által. A Szeráfi atya halála után követői több módozatban is élték a ferences közösséget. Ezek közül jelenleg három önálló rendet adminisztrálunk: az obszervánsokat (kisebb testvérek), a konventuálisokat (minoriták) és a kapucinusokat.

A rendalapító eredeti, radikális eszménye az évszázadok során gyakorta meglanyhult a testvérek életében, különösen, ami a szegénység megtartását illeti. Mindig akadtak azonban olyanok, akik vissza kívántak térni a gyökerekhez. A közösségen belül újra és újra kialakultak kisebb (általában remete) közösségek, ahol a szerzetesek elmélyült imádságban éltek, visszatérve a szigorú szegénység szelleméhez. Ezek a „mozgalmak” a renden belül gyakorta bizonyos fokú önállóságot is elértek.

A közösségnek azt a részét, ahol a testvérek inkább a nagyobb rendházakban (konventekben) és erősebb megállapodottságban éltek, már a korai időktől kezdve konventuálisoknak hívták. Emellett, a XV. század elején megindult megújulási mozgalmak révén létrejött a rend ún. obszerváns (szigorúbb) ága, mely Itáliából kiindulva hamar elterjedt Európa más részein is. A XV. század második felére a konventuális és az obszerváns irányzat egyre inkább elkülönült, majd 1517-ben a két csoport teljesen különvált az ún. konventuális, vagy mai nevén minorita (OFM Conv) rendre, valamint a reformmozgalmakból kialakult obszerváns, vagy mai nevén Kisebb Testvérek Rendjeként (OFM) ismert közösségre. A rendi reformok ez utóbbi közösséget az évszázadok során további kisebb egységekre osztották. A sok kisebb közösséget XIII. Leó pápasága idején, 1897-ben a Kisebb Testvérek Rendjében ismét egyesítették.

A Kapucinus Rend (OFM Cap) szintén egy, a ferences rendből kiindult reform eredményeként született. Megalakulása Matteo da Basico obszerváns ferences testvér nevéhez fűzőik, aki társaival együtt vissza akart térni a teljes szegénység eredeti eszményéhez, még külsőben is utánozva Szent Ferencet. Az új rend jogi alapját VII. Kelemen pápa 1528-ban kelt bullájával fektette le, a közösség végleges önállóságát azonban csak 1619-ben nyerte el, mikor hivatalosan is szerzetesrenddé nyilvánították. E reform ág tagjai szakállt és csuklyát, azaz caputium-ot (ejtsd: kapucium) viseltek – innen származik a kapucinus elnevezés. Nagyobb hangsúlyt kapott életükben a csöndes, imádságos visszavonultság. Ugyanakkor, ha a körülmények úgy kívánták, működtek mint betegápolók, tábori lelkészek, népszónokok vagy hittérítők.

Mindhárom rendi ág az eredeti Regula szellemében dolgozta ki alapokmányát, a Konstitúciót. Ennek lényege: Szent Ferenc lelkületében élni az evangéliumi életet, tulajdon nélküli szegénységben, tisztaságban és engedelmességben.

Szent Ferenc szerzetesközösségének női ágát, a Szent Klára (1193/94-1253) reguláját követő közösséget nevezzük a ferences II. rendnek.

Assisi városának előkelő családjából, az Offreducci-Favarone nemzetségből való Klára még nem volt 20 esztendős, mikor hivatását felismerve felkereste Ferencet, hogy áldását kérje az Ő követésére és az Úrnak szentelt életre. Klára beöltözésére 1212 Virágvasárnapján került sor Porciunkulában. Mivel a férfi szerzetesek között nem élhetett, a szertartást követően Ferenc San Paolo bencés apácáira bízta mindaddig, „amíg a Magasságbeli másként nem rendelkezik felőle” (CelKl).

Ferenc hamarosan megalapította a Szegény Nővérek Rendjét (később inkább Szegény Úrnőknek nevezték őket), melynek 1215-ben Klára lett az apátnője. A Rend első konstitúciója, melyet Hugolino bíboros 1218 körül adott át számukra, még Szent Benedek reguláján alapult. IV. Ince pápa 1247-ben saját regulát írt a nővéreknek, ebben azonban – Ferenc lelkiségével ellentétben – megengedte a jövedelemszerzést és a saját tulajdon birtoklását. Klára kénytelen volt hát maga megfogalmazni egy olyan regulát, amely kifejezi a Kisebb Testvérekkel vállalt sorsközösséget, melynek lényege a közösségi élet és a szegénység.

Klára (az első nő, aki szerzetes regulát írt) Ferenc Megerősített Reguláját vette alapul. Annak jellegén csak annyiban változtatott, hogy amíg a szerzetesek kijártak a nép közé prédikálni, addig a nővérek nem hagyhatták el a monostort. Ferenc elképzeléseihez képest csupán a böjtölésben fogalmazott meg szigorúbb szabályokat. Klára regulájára két nappal halála előtt érkezett meg a pápai jóváhagyás.
Szent Ferenc és Szent Klára hivatása összefonódásának, és az Úr jelenlétében megélt szoros barátságának köszönhetően tehát, a Klarisszákat Isten Ferenc által vezette az Evangélium megélésének útján.

A XIII. század első felében Klára követői számos rendházat alapítottak világszerte. Az Apátnő halálakor több mint 150 monostorban élték az általa írt regulát, köztük már a magyar Nagyszombatban is. Az elkövetkező évszázadok során Szent Klára eredeti elképzelései lassan halványultak a Klarissza közösségek életében, de a reformok által helyreállt a szegénységben örvendező életmód. Emellett új, a kolduló rend életformáját még radikálisabban megélő remeteségek is kialakultak.
Az első rendi ferences szerzetesek, Szent Ferenc elrendelése szerint, a kezdetektől fogva a mai napig gondoskodó szeretettel kísérik figyelemmel klarissza nővéreik életét, önállóságuk és remeteségük tiszteletben tartása mellett.