Virágvasárnap a bűnbánatra hívó nagyböjt utolsó vasárnapja és a nagyhét kezdete. Jézus jeruzsálemi bevonulása nemcsak dicsőséges esemény, hanem prófétikus jel is: annak az útnak a kezdete, amely szenvedésen és halálon át a feltámadásba vezet. Ebben teljesedik be a megváltás műve, és ebből fakad számunkra az örök élet reménye.
Amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, uralma megmutatkozik – de nem a világ logikája szerint. Nem külső hatalomként, nem erővel vagy látványos diadallal, hanem a szív mélyén gyökerező, belső uralomként. A kereszt útján már ott ragyog a megdicsőülés fénye: a szenvedés és a dicsőség elválaszthatatlanul összetartozik.
A szeretet törvénye az, hogy hasonlóvá formálja egymáshoz a szeretőt és a szeretettet. Ezért a Krisztus-követés nem pusztán külső cselekedetek sora, hanem belső átalakulás.
Ennek példája Assisi Szent Ferenc, aki a szegény és alázatos Krisztust szemlélve mindent odaadott Istennek, és arra törekedett, hogy életében a megfeszített Krisztus képmása tükröződjön. A Megfeszítettel egyesült imádságban felismerte teljes ráutaltságát Istenre, és szeretetből semmit sem tartott meg magának.
A nagyböjt végén érdemes őszintén megvizsgálnom magamat: mennyire közeledtem Krisztushoz az imádság, az önmegtagadás és a szeretet gyakorlása által?
Kérjem a kegyelmet, hogy a nagyhét eseményeit ne csak megértsem, hanem mélyen át is éljem, és kérjem, hogy Szent Ferenchez hasonlóan egyre jobban szeressem Krisztust, és egyre teljesebben át tudjam adni Neki önmagamat, hogy így valóban átéljem Húsvét örömét.
